„Nem mentettük meg a hazánkat, de védelmeztük.” - A Juta-domb beregi mártírjai

1956. november 4-én Budapesten a szovjet csapatok ellen vívott harcoknak voltak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei mártírjai is. Szendi Dezső alezredes (posztumusz vezérőrnagy) aki Tiszadobon született, Kicska János főhadnagy pedig az egykori Bereg-vármegyei Munkácsról származott. Bár van olyan forrás is ami [www.1956mszvsz.hu/szabolcs-szatmar-bereg-megye-56-os-hosei] jánkmajtisi születésűnek írja, de valójában Munkácson született.

Mindketten Pesterzsébet és Soroksár között lévő Juta dombon vívott harcokért váltak a forradalom mártírjaivá [a mártír aki egy eszméért, elvért kész az életét is feláldozni].

A Jutadomb Pesterzsébetet Soroksártól elválasztó, délkelet felé haránt elnyúló, futóhomokkal fedett dombvonulat volt, ahol 1956. november 4-én utolsó csatái egyikét vívta a maradék Magyarország, a szovjet megszállók ellen. A domb ma már nem létezik, helyén utcák, gyárak, lakótelepek épültek.

Idézzük fel az akkori eseményeket: 1956. november 3-án Tökölön megkezdődtek szovjet-magyar tárgyalások a szovjet csapatok kivonásáról. Az Esztergomi Tüzérezred kapott parancsot arra, hogy katonáival zárja le a Soroksári utat, hogy a tárgyalásokat ne zavarhassák meg katonai csapatmozgások.

A Maléter Pál vezette tárgyalóküldöttséget azonban a szovjet KGB letartóztatta és katonai konvojjal szállították őket Soroksár irányába. A rendelkezésre álló források itt ellentmondásosak. Az egyik szerint a szovjetek nyitottak tüzet a katonákra, a másik vélemény szerint, a juta-dombi ellenállók kezdték a harcot. Csak az biztos, a felkelők nem tudták, hogy a menetben a szovjetek foglyaiként utazik Maléter Pál a honvédelmi miniszter is.

Dobrossi Lajos akkor tizedes, egykori lövegparancsnok a rendszerváltás után így emlékezett az eseményekre: „Minket november 2-án reggel vittek a Juta dombra. Négy könnyű lövegünk volt és két közepes. Voltak ott polgári személyek is géppuskával és golyószórókkal. Amikor 4-én reggel jöttek az oroszok, a civilek kezdték a tüzelést. Az oroszok elkezdtek felénk is tüzelni, a parancsnok [Kicska János főhadnagy] elrendelte, hogy - Tűz! Egy harckocsit és egy katyusát lőttünk ki, az oszlop megfordult és elment. Körülbelül öt perc volt az egész.”

Az alakulat korábbi parancsnoka Mecséri Lajos ezredes, aki közben Maléter Pál felkérésére a kormány védelmét ellátó testőrség parancsnoka lett, telefonon megtiltotta a fegyverhasználatot a Juta-dombon lévő katonáinak, de parancsa nem jutott el a Juta‑dombon lévő alegységekhez.

A 20. kerületi civil nemzetőrségi vezetők úgy gondolták, hogy kitartanak addig, amíg a nyugati segítség meg nem érkezik. Nem tudhatták, hogy nyugati segítség nem fog érkezni. Magyarország földrajzi helyzete nem tette lehetővé az USA katonai beavatkozását. Ausztria semlegességének megsértése nemzetközi bonyodalmakhoz vezetett volna.

De térjünk vissza a katonákhoz, akiket a tűzharc után visszavezényeltek a laktanyájukba. Ekkor még nem tudták, hogy később letartóztatják és bíróság elé állítják őket. A szovjet vezetés ugyanis azt követelte, hogy ahány szovjet katona esett el a Juta-dombnál, ugyanannyi magyar katonát végezzenek ki. Ennek a követelésnek eleget téve a parancsot teljesítő katonák és tisztjeik ellen folytatták le a 20. század legnagyobb szabású magyarországi hadbírósági perét Mecséri János ezredes és 51 alárendeltje ellen. Hetüket kötél által végezték ki.

Szendi Dezső alezredes volt Mecséri ezredes helyettese, a tüzérezred alakulatainak is ő adott parancsot a Juta-dombon tüzelőállás elfoglalására. 1957. március 31-én letartóztatták, halálra ítélték és 1958. november 15-én kivégezték. Élt 35 évet. 1990. július 5-én posztumusz előléptették vezérőrnaggyá.

A Diósgyőri Vasgyárban dolgozott, amikor 1948 őszén a KMP a Kossuth Akadémiára küldte törzstiszti tanfolyamra. Ezt századosi rangban fejezte be, csapatszolgálata alatt őrnagyi, majd alezredesi rangot kapott, s tüzérfőnöki beosztásban szolgált Esztergomban. Az 1956-os forradalom alatti tevékenységéről nem tudni semmi biztosat. Feltevések szerint parancsnoksága alá tartozott a Juta-dombon harcoló légvédelmi tüzér alakulat is.

Kicska János főhadnagy volt a szovjet menetoszlopra tüzelő könnyű légvédelmi ágyús üteg parancsnoka. 1957. március 31-én letartóztatták, halálra ítélték és 1958. november 15-én őt is kivégezték. Élt 27 évet. 1931-ben született Munkácson, 1949-ben önként jelentkezett katonának. Elvégezte az egyéves Bem Légvédelmi Tüzér Tiszti Iskolát. Először Debrecenben szolgált, majd alosztályparancsnoki iskolát végzett. 1953 októberétől a 7. hadosztályhoz tartozó esztergomi 51. légvédelmi tüzérosztálynál volt ütegparancsnok hadnagyi, később főhadnagyi rendfokozatban. 1990. július 5-én posztumusz előléptették alezredessé.

A Vörös Hadsereg a Juta-dombnál 11 katonát veszített. A megtorlás során pontosan ugyanannyi magyar katonát ítéltek halálra az itt harcolók közül, mint amennyi szovjet halott maradt a Jutadombon.

A Juta-domb fekete obeliszkjén egy Kossuth Lajostól származó idézet olvasható: „Nem győztünk, de harcoltunk. Nem törtük meg a zsarnokságot, de feltartóztattuk. Nem mentettük meg a hazánkat, de védelmeztük."

Megyénk 1956-os eseményeiről bővebben Vámosatya honlapján (www. vamosatya.hu) lehet olvasni.

SzJJ

A cikk Vámosatya Önkormányzatának és polgármesterének támogatásával jöhetett létre.