Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Jun 1, 14:01

Már 700 kilométerre is elvisz egyetlen töltéssel az "elektromos Passat"

Már Magyarországon is megvásárolható a Volkswagen nagyobb hatótávolságú szedánja. Az ID.7 Pro családi autó, amelyet “elektromos Passatként” is aposztrofálnak már 700 kilométerre is elvisz egyetlen töltéssel.

volkswagen

Megjelent a VW ID.7 Pro S típusból egy eddiginél erősebb akkumulátorral (bruttó 91, nettó 86 kWh-s kapacitású) változat. Ennek a WLTP-szabvány szerint nem kevesebb, mint 703 kilométeres hatótávú Pro S kivitelnek az ára 26,7 millió forint - számol be a HVG.

A 286 lóerős hátsókerék-hajtású autó 6,6 másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 100-ra és 180 km/h-ra van korlátozva a végsebessége, az akkumulátora pedig maximum 200 kW-tal tölthető.

A szakportál megjegyzi, hogy az autó télen is tud 500 kilométert, ám ez még messze van a méretében nagyjából azonos dízel Passat 1400 kilométeres hatótávjához képest, sőt a dízel ötmillióval olcsóbban beszerezhető.

Helyi reklám!
Márokpapiban Szakács Csabáék várják a boltba a vásárlókat, a sörözőbe pedig a kikapcsolódni vágyókat.
A fagyizóban finom csavaros krémfagyit kínálnak és a gyerekeket saját játszótér is várja. 

 

 

 

További információ!

 

Helyi reklám!
Márokpapiban Szakács Csabáék várják a boltba a vásárlókat, a sörözőbe pedig a kikapcsolódni vágyókat.
A fagyizóban finom csavaros krémfagyit kínálnak és a gyerekeket saját játszótér is várja.