Bejelentkezés
Frissítve: 2025 May 31, 7:28

Dubai csoki után vasárnaptól elérhető a vatikáni Halleluja-fagylalt

Különleges terméket dob piacra a Vatikán a jubileumi emlékév alkalmából: hazánkba is érkezik a mennyei Halleluja-fagyi.

halleluja

A különleges alkalomra kitalált fagylalt természetesen a Vatikánban debütál  március 23-tól, azaz e hét végétől a Szent Péter tér közelében lehet majd kapni először a világon.

A különleges édesség a pirított mogyoró és csokoládé ízeit ötvözi, alapját pedig a gianduia nevű mogyorós csokoládékrém adja.

Várakozások szerint a fagylalt akár a turisztikai szezon meghosszabbodását is előidézheti, hiszen várhatóan többen érkeznek már tavasszal az olasz fővárosba, hogy megkóstolhassák az édességet.

Március 24-től indul a pápai állam hivatalos édességét Európa több mint 250 városában, például BécsbenLondonban és Milánóban is megkóstolhatják a fogyasztók.

Magyarországon a balatongyöröki Promenád Kávéházban kóstolhatjuk meg az édes csodát: az első tégely második gombóca náluk vásárolva jótékony célt szolgál majd, az abból származó bevételt a helyi templomnak ajánlották fel. Emellett a Balatonmáriafürdőn található Florida fagylaltozó kínálatában is szerepel majd a különleges édesség.

Helyi reklám!
Márokpapiban Szakács Csabáék várják a boltba a vásárlókat, a sörözőbe pedig a kikapcsolódni vágyókat.
A fagyizóban finom csavaros krémfagyit kínálnak és a gyerekeket saját játszótér is várja. 

 

 

 

További információ!

 

Helyi reklám!
Márokpapiban Szakács Csabáék várják a boltba a vásárlókat, a sörözőbe pedig a kikapcsolódni vágyókat.
A fagyizóban finom csavaros krémfagyit kínálnak és a gyerekeket saját játszótér is várja.