Mindenszentek éjszakáján - Elizabet az idegenvezető

Eliza 1948-ban érkezett erre a szép Föld nevű bolygóra szülei nagy örömére, első gyermekként. Szerencsés arc felépítésű, szőke, kék szemű kislány.

fotó:MTI/Komka Péter

Szépen fejlődött, majd egy csípőszűrő vizsgálaton kiderült, hogy veleszületett csípőficamja van. Helyreigazító műtétek kezdődtek. A deformációt nem sikerült helyrehozni. Amikor elindult jellegzetesen kacsázó lett a járása. Ez az édesanyjának szörnyű lelki fájdalmat okozott. A szomszédjukban 5 gyermeket neveltek, egynek közülük hasonló problémája volt. Neki sikerült a műtét.

A kisleány egy éles eszű, barátságos, szerethető gyönyörűség volt. Ő ment, lépkedett, a maga módján, ahogyan tudta szabályozni a lépteit, ez a mozgás lett számára a természetes. Soha nem tudta meg, milyen két egyforma hosszú lábbal tartani a test egyensúlyát. Jól érezte magát, a lelke nem sérült emiatt. Az általános iskolát kitűnő eredménnyel végezte. Osztálytársai, tanárai kedvelték. Semmilyen bántás nem érte emiatt. Majd egy híres nagyváros gyakorló gimnáziumába került. Ott is megállta a helyét, jól tanult.

Az érettségi ballagóján az édesanyja azt mondta hogy ez egyben a lakodalma is. Ez nála azt jelentette, hogy emiatt a testi hiba miatt nem fog párt találni, nem fog férjhez menni, nem fog gyermeket szülni. Az emberek előítéletei ezt sugallták felé az 1950-es, 60-as években. Az édesanyja Lujza néni előre vetített vízióit, mélységes fájdalmát, alkoholba fojtotta, erre volt szüksége, hogy egyensúlyba hozza a mindennapjait. A mája nem bírta ezt a pusztítást a szervezetében. Májzsugorral, májcirózissal jelzett. Ő nem bántott senkit. Belül szenvedett. Víz is keletkezett a szervezetében. Időnként egy mentő kórházba szállította, ahol eltávolították a fölösleges folyadékot. Lefogyva, gyengén, betegen egy reggelre nem ébredt fel.

A  nagy ünneplés - ballagó, érettségi - után, mivel kedvelte az orosz nyelvet, az idegenvezetés kezdte érdekelni. Visszament középiskolája idején megszeretett nagyvárosába, hozzákezdett tanulmányaihoz. Miután végzett, a fővárosba került és rendkívül sikeres idegenvezető lett. Az 1970-es években ez nagy dolognak számított. Az akkori Szovjetunióba, Lengyelországba és Bulgáriába vitte az odautazni vágyó turistákat és kalauzolta őket. Szuvenírekkel el volt látva a bővebb család is. Matrjoska babák, szamovárok, kerámiák, faragott, kézzel festett fa ajándéktárgy különlegességek,  bolgár rózsaolaj, lengyel porcelánok.

A fővárosban egy kis saját lakást vásárolt. Munkáját nagyon megbecsülték. Az Ország Házában is otthonosan mozgott, ott külföldi és magyar csoportokat is vezetett. Autóbuszos kirándulásokon a főváros nevezetességeit  bemutatta a turistáknak, idegen nyelven is. Munkájában, tevékenységében rendkívül felkészült és alapos, határozott, jó fellépésűként ismerték. Olyan egyéniség, aki különleges és összetéveszthetetlen.  Hihetetlen összeköttetései, kapcsolatai voltak. Azok a plusz stresszek amelyek a házassággal, gyermekneveléssel járnak, kimaradtak az életéből, így csak a munkájára tudott koncentrálni. Minden energiájával az önképzésére és a kiemelkedő munkavégzésére fókuszált.

Ösztönösen kifejlődött benne az olvasás iránti igény. Sokat olvasott, nem az átlagos műveltség jellemezte. Jó emberi, társas kapcsolataiban sem volt hiány.  A  szerelmek is  rátaláltak, ezek  boldoggá tették. Házasságra nem vállalkozott. Fiatal korában a falujában beleszerelmesedett egy fiú, akit az édesapja lebeszélt  a vele való házasságról a testi hiba miatt.  Sikerült neki. Lehet, hogy ez hagyhatott nyomot benne.  

Kis lakásában szeretett vendégeket fogadni.  A jó lelkületű  leány imádta elkényeztetni barátait.  Ilyenkor példás háziasszonyként is sürgött – forgott.  Eliza  paprikás csirkéje nokedlivel, ropogós  uborkasalátájával utánozhatatlan volt.  Azok a házi ízek és a szeretete, amit beletett, valamint a terítése, tálalása tette  emlékezetessé ezeket az alkalmakat.

Az idegenvezetés nagy  öröm volt az életében. Aztán itt ott megittak egy pohárka vodkát. Majd ez lett a kedvence. Rendkívül jó hatással volt rá. Feldobta a hangulatát. Oroszországi idegenvezetése idején olcsón hozzájutott. Hozott haza is belőle. Otthon is kóstolgatta. Rászokott... Amikor egy -  egy utazás után megtért szép kis otthonába, a könyvei és a vodka várta. A rabjává vált ennek a semleges ízű tudatmódosítónak. Aztán fokozatosan kezdett látszani rajta, ahogyan torzul az arc, de mivel munka közben nem ivott, nem ment a munka rovására, így foglalkoztatták. Majd 50 évesen leszázalékolták. Kevés volt a pénze, visszavették dolgozni. Segítették, szerették, csak ő nem tudott magán segíteni. Elérte a 60. évét.

Mint minden évben most is hazajött a Halottak Napjára szülei sírjához. Ekkor már lefogyva, az ital és a cigaretta rabja volt.  Az egész megjelenésén látszott, hogy nagyon nagy a baj. Ez az egykori ragyogó kislány, aki sok embernek okozott örömet személyiségével, értelmével, munkájával, jó társaságával, szikrázó humorával, egyszerűen eltűnt.  Nem emlékeztetett a régi önmagára.

A dunántúli hegységek által ölelt kis völgyben húzódó falujában az egykor élettel teli szülői ház üresen, hidegen várta.  Mégis  öröm volt ide belépni.  Az emlékek!!!  Ez idő tájt  már hűvösek  az éjszakák.  Nem rakott tüzet a kandallóba. Gyertyákat gyújtott szeretett halottaiért. Annyi szálat, ahány halottja volt már a családnak  ,, … hogy az örök világosság fényeskedjék” az elhunytak lelkének.  

A gyertyák lángja,  fénye, melegséget, szépsége végtelen nyugalmat árasztott benne. Ő is hasonlóan, egykoron, mint az égő gyertyák,  fényt árasztó csoda volt környezetére, ahol megjelent. Úgy ruhástól ledőlt. Végiggondolta  a boldog gyermekkorát, a szülei odaadó szeretetét, gondoskodását, az örömüket, amikor várták őt, hogy visszaérkezik valamelyik külföldi országból és hazalátogat, hogy  feltöltődjenek  kölcsönösen a szeretet energiájával.

Mekkora örömteli várakozások,  találkozások  és ünnepnapok  voltak ezek havonként egyszer. A rokonok szeretete, ragaszkodása is mennyire éltette. Azok közül is már többen eltávoztak ebből  a tartományból, dimenzióból. Álmélkodott  az egész életén. Nagyon sok jó volt benne. Tartalmas gyermekkora, fiatalsága, szeretett hivatása, mekkora ajándékok voltak számára az élettől. Gondolatai ezek között az emlékek között  jártak,  kalandoztak.  Amit a sors elvett a ficammal, bőven, gazdagon  igyekezett visszaadni más területeken. Végül is egyensúlyban volt élete mérlegének a nyelve.  Az életről, a létről  az volt a véleménye, hogy a tenyerén hordozta.

A gyertyák leégtek, megsemmisültek, miután fényt és energiát sugároztak. Ekkor, felfoghatatlan hirtelenséggel az ő életének vibráló gyertyalángja is váratlanul ellobbant, kialudt, örökre. Itt egyedül a szülői házban a szülei, valamint élete  kedves emlékeivel álomra hajtotta fejét. Szép csöndesen örök álomra, mindenszenteknek éjszakáján. Az ő életregénye, sorsa, életének forgatókönyve itt, akkor véget ért, lezárult ezen a hideg, novemberi éjszakán, az összes üdvözült lélek emlékünnepén.

A túlélő rokonoknak Eliza elmenetelének napja figyelmeztetés az élettől, hogy ne csak a haláluk után, de életünkben is figyeljünk egymásra.

Ti pedig gondoljatok majd rá és ameddig lehet éljen veletek, bennetek szép emléke!!!