MK voks2025 II ADS 1200x150 0530

Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Jun 21, 12:38

Ismét riasztották a Gripeneket

Péntek délután újabb azonosítatlan repülőeszköz miatt riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken kora este az MTI-vel.

gripen

Azt írták: a radarok 15 óra környékén ismét hasonló jeleket érzékeltek, mint a déli órákban, ezért a Magyar Honvédség légtérvédelmi szolgálata felszállást rendelt el a Légvédelmi Készenléti Szolgálat számára. Az érintett légtér ellenőrzése során repülőeszközt ezúttal sem azonosítottak.

Pénteken eddig kétszer kellett a Magyar Honvédség Gripenjeinek felszállnia, azonban egyik alkalommal sem találtak a radarjelek által jelzett helyszínek egyikén sem repülőeszközt - emelte ki a HM.

Korábban két risztást is kaptak

Gyanús radarjelek alapján kétszer is felszálltak a Magyar Honvédség légierejének repülőgépei pénteken, de egyik alkalommal sem találtak semmilyen repülő objektumot - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A minisztérium közleménye szerin a tárcavezető arról számolt be, hogy a honvédség péntekre virradóra érzékelte egy tárgy átrepülését Ukrajna felől az ország légterén, amelyről később kiderült, hogy azonos a Zágrábban később lezuhant drónnal.

Rámutatott, hogy az ügyben a NATO több tagállama, Magyarország mellett Románia és Horvátország is érintett, ezért a hatóságok a szövetségesekkel szoros együttműködésben vizsgálják az esetet.

Szijjártó Péter közölte, hogy a magyar légierő a péntek déli órákban az éjszakaihoz hasonló jeleket detektált, ezúttal az északkeleti országrészben. Ezért a kecskeméti bázisról felszálltak a készültségi szolgálatban lévő Gripenek, amelyek átvizsgálták az érintett területet, de ott semmilyen repülő objektumot nem találtak, így visszatértek a támaszpontra.

Ez a délutáni órákban is megismétlődött, azonban akkor sem fedeztek fel semmilyen légi járművet.

A miniszter elmondta, hogy az észlelésekről tájékoztatta román, horvát és szlovén kollégáját, hiszen fontos a gyors és hatékony információáramlás.

"Mivel a szomszédságban háború van, ezért rendkívül fontos, hogy minden esetben megfontoltan és higgadtan járjon el a honvédség és a légierő. Ez így volt most, és így lesz az elkövetező időszakban is" - szögezte le.

"Meg kell védenünk Magyarországot, a magyar emberek biztonságát, és garantálnunk kell, hogy Magyarország semmilyen módon ne keveredjen bele a szomszédban zajló háborúba" - tette hozzá.

-MTI-

 

További információ!

 

Helyi reklám, kattintson a képre!!
Már Sushi is kapható az Európai-Kínai ételek éttermében
Vásárosnaményban a Rákóczi park oldalában
a Polgármesteri Hivatallal szemben! 

szusid