Bejelentkezés
Frissítve: 2024 May 9, 16:12

Kótaji horgász nyerte a fehérgyarmati versenyt - ma távdobás a Balla horgásztónál

Feederversennyel indította az évet a Z-CO Series az elmúlt vasárnap Fehérgyarmaton a Balla-tónál. A hideg, szeles idő, és az eső ellenére közel harminc induló várta a halak kapását a tóparton, s kitartottak egészen a verseny lefújásáig.

bakfotó: Bak Zsolt Facebook oldala

Igaz, volt miben reménykedniük, mert a zord időjárás ellenére szorgalmasan kaptak a kiéhezett halak. Az A szektor győztese Tóth Zoltán lett, míg a B szektorban Bak Zsolt diadalmaskodott, s ő szerezte meg az abszolút első helyet is. A Z-CO Series következő horgászversenye március 19-én lesz az Orosi-tónál. 

Résztvevők a Dunántúlról

A Balla-tó azonban nem marad horgászok nélkül március 4-én, szombaton sem, ugyanis akkor rendezik meg második alkalommal a nemzetközi távdobó versenyt. 

Az érdeklődők 7 órától 8 óráig gyülekezhetnek, s a regisztráció után kezdődhet is a verseny. A nagy érdeklődést jelzi, hogy ebben az évben több kategóriában is versenyezhetnek az érdeklődők. Lesz ugyanis ifjúsági verseny, aztán a nők mérhetik össze tudásukat és ügyességüket, majd a veteránok következnek. 

Mint Zámbori Attila fő szervező szerkesztőségünknek elmondta, női induló érkezik többek között Tatabányáról és ­Nyíregyházáról, az ifjúsági kategóriába pedig még Győrből is eljönnek résztvevők. Bejelentkeztek Romániából az ottani távdobás legjobbjai is. Az előbb említett három kategória után bizonyíthatják ügyességüket a férfiak bojlis és feeder kategóriában. A verseny végén a Bull Fishing felajánlásának köszönhetően két nagy értékű bot talál majd új gazdára. Az egyiket a szervezők tombolán fogják kisorsolni, a másikat pedig az nyeri, aki a legmesszebbre dob a bottal. Erre a próbatételre bárki nevezhet. 

Gyógykezelésre gyűjtenek

Amikor távdobással megnyerte valaki a botot, következik az eredményhirdetés és a tombolasorsolás. Az idén is jótékony céllal rendezik meg a távdobó versenyt, az adományokat egy 4 éves daganatos kisfiú gyógykezelésére ajánlják fel. 

Ha valaki kedvet kapott az erejének és ügyességének bizonyítására távdobással, még jelentkezhet a 06/20/408-4849-es telefonszámon. A szervezők nagy szeretettel várnak mindenkit, hiszen akár családi program is lehet ez a különleges és izgalmakkal teli küzdelem. 

szon.hu

 

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280