Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Sep 30, 19:06

A Beregi Múzeum Éjszakája Vásárosnaményban

  • Közzétéve Helyi hírek

Az időjárás másodszor is megakadályozta, hogy "A Beregi Múzeum Éjszakája" a tervek szerint menjen végbe a korábbi évek megszokott helyén, a Tomcsányi-kastély udvarán, parkjában.

bermuzej

A „B terv” valósult meg, miszerint az eső és a szél elől a rendezvény szeptember 28-a délutánján a Balázs József Városi Könyvtár és Művelődési Központba költözik (ezúton is köszönet a lehetőségért Iványi Tamás igazgató úrnak).

A programot 16 órától Varga János múzeumigazgató ismertette, Szalainé Bíró Katalin alpolgármester-asszony köszöntötte a vendégeket, majd a Burattino Bábszínház „A három kívánság” című élő- és bábszereplős előadását láthatták kicsik és nagyok a Kiállítóteremben.

bermuzeja

17 órától a Figemadár Citerazenekar műsorát hallhattuk „A naményi utca ligetes” címmel. A Méhecske Játéktér jóvoltából a gyerekek alkothattak karkötőt vagy terményképeket, vadászhattak sárkányra vagy hajthattak malacot.

Végül a Góbé együttes koncertezett a Színházteremben: a népzenei alapokra építkező, könnyűzenei stílusokkal és változatos hangszerhasználattal játszó zenekar magával ragadta a közönséget.

 

Hová, merre a hétvégén?

kert

 

 

 

 

 

 

Hová, merre a hétvégén?

kert