A mátészalkai Gondolat Kamaraszínház tájelőadásai
- Írta: Művelődési Ház Mátészalka
- Közzétéve Helyi hírek
A 2014 nyara óta működő mátészalkai Gondolat Kamaraszínház megalakulása óta négy előadást mutatott már be, s jelen pillanatban hármat repertoáron (Aldo Nicolaj: Éljen az ifjú pár - nászéjszaka egy felvonásban, Aldo Nicolaj: A kilátó - avagy emberi fonákságok felülnézetből, Aldo Nicolaj: Egy életem egy halálod - avagy szerelmi cselszövések egy felvonásban).
Színjátszóink nagy örömmel viszik el darabjaikat más településekre, kiemelt figyelmet szentelve azon falvakra, ahol az anyagi és infrastrukturális adottságok nem igazán teszik lehetővé, hogy színházi produkciókat fogadjanak. Ezért is nagy öröm, hogy a Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színház sikerrel pályázott a Nemzeti Kulturális Alap felhívására, mely a kistelepülésekre való tájolást támogatja. Így 2017 augusztusáig hat településre jutnak el: méghozzá Kékcsére, Panyolára, Géberjénbe, a Békés megyei Csanádapácára, határon túlra pedig a romániai Börvelybe, valamint az Erdély szívében fekvő Szentábrahámba.
A Gondolat Kamaraszínház 2017. január 22-én Kékcsén, az Arany János Általános Iskolában, január 28-án pedig a határon túli Börvelyen, a Petőfi Sándor Kultúrotthonban mutatta be Aldo Nicolaj: Éljen az ifjú pár - nászéjszaka egy felvonásban és A kilátó - avagy emberi fonákságok felülnézetből című előadásokat.
Február 04-én pedig Panyolára látogatott el a társulat, ahol a Közösségi Házban mutatta be Aldo Nicolaj: Egy életem egy halálod - avagy szerelmi cselszövések egy felvonásban című előadását.
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
A kékcsei előadás fotói:
A börvelyi előadás fotói:
A panyolai előadás fotói: