Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Jul 30, 10:05

Szerezhettek akár két szakmát is teljesen ingyen, ha nem vettek fel egyetemre

Később akár az egyetemi felvételiben is pontokat érhet.

kando

A felvételi ponthatárok kihirdetését követő első néhány napban ijesztő lehet, ha nem vettek fel az egyetemre, valójában azonban ez nem a világ vége.

Szerezz szakmát érettségi után a Kandóban!

Ha esetleg kell egy B-terv, ezekre az ingenes nappali és esti munkarendű képzésekre jelentkezhetsz. 
 
kandoo
 
Az érettségi megszerzése után – de amennyiben van érettségitek, lényegében bármikor - jelentkezhettek olyan képzésekre, melyek során egy rövid ágazati alapoktatás keretében megismerkedtek az adott ágazat sajátosságaival és alapismereteivel, majd szakirányú oktatásban elsajátítjátok a választott konkrét szakmát. Ebben az esetben az oktatás kizárólag a szakmai vizsgára való felkészítésből áll.

Felsőoktatás helyett választhatjátok azt, hogy a következő felvételi időszakig egy érettségire épülő, kettő éves képzésben vesztek részt és szakmát szereztek, amit később akár pontokra is válthattok a felvételi során. Mindezt ingyenesen.

" Az első kettő szakma megszerzése az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül mindenkinek ingyenes az állam által és az állammal együttműködési megállapodást kötött fenntartó által fenntartott intézményben.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy azok számára, akik a szakképzésben való szakmaszerzést követően tanulnak tovább a felsőoktatásban, tanulmányaik során jelentős előnyt, könnyebbséget jelent a szakképzésben megszerzett szakmai tudás. 

Ehhez az új szakképzési rendszerben további előnyként társul, hogy a technikusi oklevéllel rendelkezők felvételi pontjainak számítása a szakképzettségük szakirányának megfelelő továbbtanulás esetén történhet kizárólag a szakmai vizsgájuk eredménye alapján, és a vizsga eredményétől függően akár 400 pontot is szerezhetnek a felsőoktatási felvételi eljárásban. Emellett természetesen jogosultak az többletpontokra (intézményi pontok) is. 

Akár tanulói, akár felnőttképzési jogviszonyban tanulsz, diákigazolványra vagy jogosult.

Ösztöndíjra a tanuló az első szakma megszerzéséhez kapcsolódóan az olyan szakmai oktatásban jogosult, amelyben ingyenesen vesz részt. Az ösztöndíjra való jogosultság a szakirányú oktatás záró évfolyamán a tanév szakképzésben alkalmazandó rendjéről szóló miniszteri rendeletben meghatározott utolsó tanítási napjáig áll fenn." -  írja a honlapján az Innovatív Képzéstámogató Központ (IKK)

Ráadásul, mivel már rendelkeztek érettségivel, nektek nem kell közismereti tárgyakat tanulni. Csupán a szakirányú oktatáshoz kapcsolódó tárgyakat kell teljesíteni, a szakmatanulás ideje alatt pedig akár ösztöndíjat is kaphattok és a diákigazolványotokat sem veszítitek el. - írja az eduline.hu.

Forrás: eduline.hu, ikk.hu

Helyi reklám, kattintson a képre!!
Már Sushi is kapható az Európai-Kínai ételek éttermében
Vásárosnaményban a Rákóczi park oldalában
a Polgármesteri Hivatallal szemben! 

szusid

 

 

További információ!

 

Helyi reklám, kattintson a képre!!
Már Sushi is kapható az Európai-Kínai ételek éttermében
Vásárosnaményban a Rákóczi park oldalában
a Polgármesteri Hivatallal szemben! 

szusid