MK 23osz konzultacio ADS 1200x150 1117
Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Dec 26, 21:03

Nem volt ideje kijózanodni - 48 órán belül három alkalommal fogták meg az ittas vezetőt

  • Közzétéve Kék hírek

A nyomozás adatai szerint a 63 éves férfi 2020. július 13-án 15 óra 20 perckor Volkswagen Golf típusú személygépkocsival közlekedett a 7-es és a 8-as számú főutak közös elkerülő szakaszának jobb pályatestjén, Székesfehérvár felől a 63-as számú főút irányába, a járműforgalommal szemben, a belső forgalmi sávban.

ittas

A szabályosan közlekedő járművekben utazók életét és testi épségét veszélyeztető járművezetőt egy nappal később, 2020. július 14-én késő este, majd 16-án délelőtt és este is ittas járművezetés miatt állították elő a rendőrök. Elsőként a 63-as számú főúton, majd Nádasdladány külterületén, végül a 7202-es számú úton, Sárszentmihály közelében haladt autójával a férfi úgy, hogy a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai a sárszentmihályi sofőrt egyrendbeli közúti veszélyeztetés bűntett, valamint háromrendbeli ittas állapotban elkövetett járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A forgalommal szemben közlekedés miatt bekövetkezett balesetek jóval nagyobb arányban követelnek emberéleteket az egyéb szabályszegés miatt bekövetkezett balesetekhez képest. A leggyakrabban ugyanis a járművek frontálisan és nagy sebességgel ütköznek, amit a szabályosan közlekedő vezetők csak nagyon nehezen, vagy éppen el sem tudnak kerülni. Ezért fontos, hogy a veszélyes szituációt észlelők azonnal jelezzék azt a rendőrségen!

Az utak biztonságágáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy türelmesen, körültekintően, a szabályokat betartva vesznek részt a közlekedésben.

Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

 
 
 

További információ!

 

MK OSP statik ADS 700x700 0801

Helyi reklám, kattintson a képre!!

2b86ff32 30ac 44a0 bf4f 2c4b5b6095ef

 

 

CSBM P3 1200X150