MK 23osz konzultacio ADS 1200x150 1117
Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Dec 25, 18:57

Videó - Lányokat kényszerített prostitúcióra, egy szabolcsi településen fogták el a férfit

  • Közzétéve Kék hírek

Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen ütöttek rajta a fővárosi rendőrök egy férfin, aki lányokat kényszerített prostitúcióra Budapesten.

futtató

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. Kerületi Rendőrkapitánysága emberkereskedelem és kényszermunka bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 30 éves férfi és egy 25 éves nő ellen. 

A rendelkezésre álló adatok szerint a két gyanúsított éveken át prostitúcióra vett rá nehéz anyagi helyzetben lévő fiatal lányokat belvárosi bérelt lakásokban, akiknek szolgáltatásait internetes oldalon hirdették, és lakást biztosítottak a tevékenységre. A férfi a prostitúciós szolgáltatásokból befolyt összeg felét ígérte a lányoknak, később már a befolyt pénzt teljes egészében elvette tőlük.

Az ügyfelek hívásait a nő fogadta, amikor erre nem ért rá, akkor a férfi erőszakkal vette rá a lányokat, hogy kezeljék a telefont. Ha pedig nem az általa elvárt módon beszéltek az „ügyfelekkel”, akkor bántalmazta őket.

A férfi kábítószer fogyasztásra is kényszerítette a lányokat, és megtiltotta nekik, hogy elhagyják a lakást.

A bűnügyi felügyeletben lévő férfit a XXII. kerületi rendőrök 2022. augusztus 23-án a hajnali órákban vidéken fogták el, és társával együtt még aznap kihallgatták. A feltételezett elkövetők nem tettek vallomást. A nyomozók az ügy iratait a kihallgatásokat követően megküldték az illetékes ügyészségnek.​

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye

További információ!

 

MK OSP statik ADS 700x700 0801

Helyi reklám, kattintson a képre!!

2b86ff32 30ac 44a0 bf4f 2c4b5b6095ef

 

 

CSBM P3 1200X150