kigyulladt auto 1Fotók, videó: NAV

Kigyulladt autóból szabadítottak ki egy Ausztriába tartó román családot pénzügyőrök az M1-es autópályán; végül senki sem sérült meg – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Azt írták, a szülők két kisgyermekükkel utaztak Ausztriába, amikor autójukból sűrű füst csapott ki, majd a jármű kigyulladt.

A NAV három járőre az óvodás és a bölcsődés korú gyermeket, valamint édesanyjukat a járőrautóba ültették.

Az apát, aki próbálta kimenteni az értékeket az égő kocsiból, biztonságos helyre kísérték, majd igyekeztek megnyugtatni. A tájékoztatás szerint az eset miatt a tűzoltók megérkezéséig lezárták a sztráda érintett szakaszát. Néhány perccel később a mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltók nekiláttak az oltásnak. 

kigyulladt auto 2

A közleményben kitértek arra is, hogy a NAV Bevetési Igazgatóságának több munkatársa is részt vett rendészeti és sérült beteg ellátását segítő képzésen. A speciális segítségnyújtást a járőrök önként tanulják, hogy rendkívüli helyzetekben is eljárhassanak.