MK NP Statik KV2 1200x150 0203

 
Bejelentkezés
Frissítve: 2026 Feb 27, 13:46

Mongóliában körözték, Budapesten fogták el

  • Közzétéve Kék hírek

A mongol társszervek a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központon (NEBEK) keresztül kérték a KR NNI célkörözési nyomozóinak segítségét a 21 éves mongol J. T. elfogásában.

mongol

J. T. ellen a mongol bíróság nemzetközi körözést adott ki testi sértés miatt, mivel a gyanú szerint egy Ulánbátorban található szórakozóhelyen előzetes szóváltást követően megkéselt két személyt. Hazájában huliganizmus, vandalizmus, rongálás és fosztogatás miatt is keresték.

A mongol hatóság tudomására jutott, hogy a körözött férfi feltehetően Magyaroroszágon bujkál, így intenzív bűnügyi információcsere kezdődött. A mongol és a magyar hatóságok együttműködésének eredményeként a KR NNI Célkörözési Osztály nyomozóinak olyan információ jutott a birtokába, hogy az agresszív férfi felbukkanhat egy Budapesten szervezett fesztiválon.

vegyeskar

Tekintve, hogy J. T.-t veszélyes bűnözőként tartották számon, így a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége fogta el július 7-én este, esélye sem volt a menekülésre vagy az ellenállásra. Az elfogást követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették a férfit, kiadatásáról a későbbiekben döntenek.

 

További információ!

 

További Információ!

DAP 26 statikus mesterek 700x700px t

MK NP Statik KV3 700x700 0204

700x700 OSP

vegyeskar

CSBM P3 1200X150