Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Jul 13, 9:55

Ne üljön volán mögé, ha alkoholt fogyasztott!

  • Közzétéve Kék hírek

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai 2017. április 16-án a megyeszékhelyen fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzés keretében hét ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

ittas

A helyszíni mérés eredményétől függően a rendőrök három vezetővel szemben közigazgatási hatósági eljárást kezdeményeztek, négy sofőrrel szemben pedig - vezetői engedélyük elvétele mellett - ittas járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

A rendőrség ismételten felhívja a járművezetők figyelmét, hogy a balesetek elkerülése érdekében a vezetés megkezdése előtt ne fogyasszanak szeszes italt! Az alkoholfogyasztás hátrányosan hat a vezetési képességre, ezért az a járművezető, aki alkoholfogyasztást követően volán mögé ül, saját és mások életét is fokozott veszélynek teszi ki!

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a rendőrök a húsvéti ünnepek alatt is kiemelt figyelmet fordítanak a balesetek megelőzésére. A közlekedők a megye teljes területén belül továbbra is számíthatnak közúti ellenőrzésekre, melyek elsősorban a közlekedés biztonságának fenntartására és az ittas járművezetők kiszűrésére irányulnak.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

További információ!

 

Helyi reklám, kattintson a képre!!
Már Sushi is kapható az Európai-Kínai ételek éttermében
Vásárosnaményban a Rákóczi park oldalában
a Polgármesteri Hivatallal szemben! 

szusid