Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Jul 12, 13:48

Ásóval, vasvillával és baltával is bántalmazta férjét egy újkenézi asszony

  • Közzétéve Kék hírek

A Kisvárdai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 55 éves újkenézi asszony ellen.

ásó

A nyomozás adatai alapján a nő újkenézi otthonában előzetes szóváltás után egy ásóval bántalmazta 61 éves férjét 2018. november 18-án. Az asszony az ezt követő hetekben újabb támadásokat indított férje ellen. Egyik alkalommal lakóházuk udvarán egy vasvillával kísérelte meg megszúrni, amit a férfinak sikerült elhárítania, így nem sérült meg.

2018. december 10-én éjjel közös hálószobájukban egy baltával támadta meg férjét, miközben a halálát kívánó szitkokat kiabált. A férfinak ezúttal is sikerült kivédenie a támadást.

A rendőrök a büntetőeljárás adataiból megállapították, hogy az asszony szándéka férjének súlyosabb fokú sérülés okozására terjedt ki. Rendszeresen, naponta fenyegette megöléssel házastársát az újkenézi asszony, ezzel félelemben tartotta a férfit.

A rendőrök a nőt folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés bűntett kísérletének, valamint zaklatás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Kisvárdai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

 

További információ!

 

Helyi reklám, kattintson a képre!!
Már Sushi is kapható az Európai-Kínai ételek éttermében
Vásárosnaményban a Rákóczi park oldalában
a Polgármesteri Hivatallal szemben! 

szusid