Bejelentkezés
Frissítve: 2025 May 31, 7:28

Ukrán cigarettát rejtettek a feladott csomagok

Közel négymillió forint ukrán cigarettát rejtettek annak a furgonnak a csomagjai, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M1-es autópályáról tereltek le rutinellenőrzésre.

ukrancigi

Belgiumba tartott az a kisteherautó, ami egy trélert is húzott maga után, amit a járőrök ellenőrzésre állították meg. A 38 éves sofőr már az igazoltatásnál szabadkozott, hogy nem tudja, mit rejt a plató, ő csak különböző csomagokat szállít. A rakteret plafonig pakolták ládákkal, szatyrokkal, csomagokkal, a tréleren ajtók, ablakok és alkatrészek voltak. Több csomag felnyitásakor kiderült – azokba 1580 doboz magyar zárjeggyel el nem látott cigarettát rejtettek.

A pénzügyőrök a 3,7 millió forint értékű cigarettát lefoglalták, jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás elkövetésének bűncselekménye miatt indítottak eljárást. Az elkövető nem csak a cigarettának és a várva várt haszonnak mondhattak búcsút, hanem több millió forint bírsággal is számolnia kell.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Bevetési Igazgatósága

Helyi reklám!
Márokpapiban Szakács Csabáék várják a boltba a vásárlókat, a sörözőbe pedig a kikapcsolódni vágyókat.
A fagyizóban finom csavaros krémfagyit kínálnak és a gyerekeket saját játszótér is várja. 

 

 

 

További információ!

 

Helyi reklám!
Márokpapiban Szakács Csabáék várják a boltba a vásárlókat, a sörözőbe pedig a kikapcsolódni vágyókat.
A fagyizóban finom csavaros krémfagyit kínálnak és a gyerekeket saját játszótér is várja.