III. Ismerd és szeresd meg! Nézz a kulisszák mögé! - színházi érzékenyítő program a mátészalkai járás diákjai számára
- Írta: Művelődési Ház
- Közzétéve Kultúra
A Mátészalkai Szentpétery Zsigmond Művelődési Központ és Színház munkatársai 2021. december 02-án színházi szakmai napot szerveznek a mátészalkai járás diákjai számára.
Az „Ismerd és szeresd meg! Nézz a kulisszák mögé!” névre keresztelt programra kaptak meghívást az Ópályi Jókai Mór Általános Iskola, a mátészalkai Kálvin János Általános Iskola, valamint a mátészalkai Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda felső tagozatos tanulói.
A „színházi érzékenyítés” során a gyerekek megismerkedhetnek a színházépülettel, a kulisszák mögötti világgal, színháztermi hang- és fénytechnikai bemutatót láthatnak, hallhatnak, mesélünk nekik a színházi szokásokról, hagyományokról, legendákról, babonákról, betekinthetnek egy előadás születésének körülményeibe, valamint a színpadi sminkelés fortélyaiba, érdekes drámapedagógiai foglalkozáson és hangképzési gyakorlaton is részt vehetnek.
A szakmai napot természetesen egy színházi előadás zárja. A foglalkozásokon részt vevő gyerekek és az őket elkísérő kedves pedagógusok − újabb iskolai csoportokkal kiegészülve − a Talán Teátrum Ki leszek én? című darabját nézhetik meg, aminek középpontjában nem is állhatna más, mint a SZÍNHÁZ.
A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.