Kerékpárúton a Tisza mentén - Nagyar, a Petőfi örökség

Maradunk Nagyarban, hiszen rengeteg még a látnivaló.

A falu orsó alakú kiszélesedésében 1417 után épült az a cinteremmel, azaz temetővel körülvett, keleti tájolású, római katolikus kápolna, amelynek déli és északi fala jelenlegi református templomunk két oldalát képezi. 

A protestantizmus XVI. századi térhódítását követően a templom falait lemeszelték, az épületet 1646-ban és 1748-ban renoválták, majd az 1800-as évek első felében az alapterületet nyugati irányban megnövelték. Az újonnan épült rész elé harangtornyot is építettek. 1903-ban a torony és a templomépület zsindelyborítását bádogra cserélték.

A templom famennyezetének festése 1882-ben készült. A padok a XVIII-XIX. századból valók, az 1800-as évek második felében készített barokk stílusú szószéket és szószékkoronát pedig a környék legszebbjei között említik.
A templomkert „Ablakos és verses fejfák kertje” nevű részének látogatói Nagyarra jellemző, sajátos alakú, népies búcsú-, illetve búcsúztató verseket őrző fejfákkal ismerkedhetnek meg. Az itt látható három fejfát a néprajzos Luby Margit rajzai és feljegyzései alapján készítettük el 2011-ben.
Nagyar évszázadokon át őrizte a népélet tárgyi eszközeit és szellemi értékeit. Sajnos, az 1970-es Szamos-árvíz a régi épületek javarészét megsemmisítette, de az utóbbi évtizedekben a falusi élet hagyományos keretei is sokat változtak.
A nagyari paraszti gazdálkodás egykori jellegzetes építményei között szokás emlegetni a több állványos szerkezetű, csarnokos csűröket, a zsilipelt deszkafalú gabonás kamrákat, valamint a sütőházakat és az aszalókat. Egy nagyari aszaló a nyíregyháza-sóstói Múzeumfaluban is látható.
A Petőfi utca 42. szám alatti Tájház a XX. század elejének falusi lakáskörülményeit és használati tárgyait mutatja be. Az előtte látható tulipánoszlopos palánkkerítés eredetije a sóstói Múzeumfalu szatmári kisnemesi portáját díszíti.
Petőfi Sándor 1846 nyarán költőbarátja, a későbbi márciusi ifjú, Obernyik Károly bíztatására Szatmár megyei körútra indult. Feltehetően őáltala ismerkedett meg közelebbről a majdan a Himnusz költőjének sírját is felkereső Petőfi a (szatmár) csekei Kende Lajossal, illetve Luby Zsigmonddal, Kende Lajos nagyari unokatestvérével. Petőfi Sándor és Luby Zsigmond között azonnal barátság szövődött.

Hiteles dokumentumok tanúskodnak arról, hogy ekkor és ezt követően Petőfi Luby Zsigmond és testvére, Luby János vendégeként több alkalommal, napokig vagy annál hosszabb ideig is vendégeskedett a nagyari kúriában. E kastélyépület irodalmi jelentősége szerfelett nagy, hiszen megyénkben ma ez az egyetlen meglévő épület, amelyben Petőfi Sándor megfordult.
Petőfi Nagyarban jártának a Lubyak által őrzött leveleken túl és a népi emlékezet mellett hamarosan „természeti szemtanúja” is akadt, hiszen a visszaemlékezések szerint a községben már az 1880-as évektől kialakult a Petőfi-fa kultusza. A falu egykori lakói ugyanis tudni vélték, hogy Petőfi Sándor a község (Szatmár)Cseke felőli végén álló, hatalmas lombkoronájú kocsányos tölgye alatt írta A Tisza című versét. Ebből mindössze annyi lehet a valóság, hogy Petőfi Csekébe menet vagy onnan jövet megpihenhetett a Túr mentén akkoriban még számos hasonló fa társaságában álló öreg tölgy alatt. A nagy költő emlékéhez való ragaszkodásnak ugyanakkor szép példája az, hogy a község ezt a fát Petőfi-fának nevezte el, évtizedekkel ezelőtt körbekerítette, tövéhez virágokat ültetett és emléktáblával látta el.