Egy 15 évvel ezelőtti osztálytalálkozó emlékére Barabásban

15 éve már, hogy egy kezdeményezés eredményeképpen a Barabásban élő volt osztálytársaimból álló lelkes, kedves kis csapat Simon Borika vezetésével a 8-os osztálynaplónk alapján - 1956-ban végzett 24 diák számára 50 éves osztálytalálkozót szervezett, hogy egy csodálatos emlékkel legyünk gazdagabbak életünk hátralévő részében.

Igen, összefogással, sok-sok munka, szervezés, diákok felkutatása után egy forró nyári napon, 2006. július 22-én 14 diák találkozott Barabásban a régi iskolánk udvarán.

Ötven év!... Ez bizony nagyon nagy idő, az élet sokfelé sodort bennünket és sajnos kevesen maradtunk. Mi 14-en szorongva, nem kis izgalommal, tele emlékekkel vártuk a nagy találkozást.

Mondanom se kell, hogy páran csak nézegettük egymást, hiszen a hosszú évek során nagyon megváltoztunk, alig ismertünk egymásra.

Nagyon szép, megható találkozás volt ez és az a különleges osztályfőnöki óra, ahol mindenki elmondta magáról, hogy mi is történt vele eddigi élete során. Sajnos, tanáraink közül is csak hárman élhették meg azt a napot.

Az osztályfőnöki óra alatt sokat beszélgettünk, emlékeztünk, hiszen a gyermekkort nem lehet elfelejteni, az emlékek megszépülnek és visszavisznek a boldognak mondott gyermekkorhoz.

Mielőtt folytatnám a találkozó élményeit, egy kis személyes kitérővel szeretnék emlékezni a Barabáshoz való kötődésemre, hiszen sok-sok emléket őrzök az 1949-1957 között eltöltött időkből. Ezek az évek sem voltak felhőtlenek, de most csak a szépre emlékezem:

Talán emlékeznek még páran Anyukámra, aki Barabásban volt postamester, és én itt éltem nagyszüleimmel. Drága nagyapám is Barabásban van eltemetve, bár sírja ma már nem található.

Barabásban koptattam kedves iskolánk padjait, olajos padlóit. Itt tanítottak szépre és jóra tanítóim, tanáraim, akik előtt ma is fejet hajtok, és szeretettel emlékezem.

Lehet-e elfelejteni a nagyszerű kirándulások élményeit? (Batkatanya,számháború stb...) Lehet-e elfelejteni az akkori szőlőhegyet, ahová a szomszédokkal szüretelni mentem, és a velejáró vidám hangulatot, vagy szilvalekvár főzés terjengőillatát, a kukoricafosztás alatti vidám gyermeki hancúrozást, a igazi hideg csikorgó havas teleket, karácsonyokat. Nem, nem lehet, és oly jó emlékezni rá.

Nagy-nagy szeretettel emlékezem a posta mellett lakó kedves szomszédaimra, ahol oly sokat játszottam (Gerzsenyi családra) és természetesen barátnőmre, Gerzsenyi Katira, akivel ma is rendszeres kapcsolatot tartok. Ő Vámosatyában él és a találkozó ideje alatt náluk voltam! Nem felejtem többi osztálytársaimat, a velük való sok-sok játszadozást, együtt tanulást.

Szeretném még megemlíteni Bauer Feri bácsit, aki családunkat gyógyította nagy-nagy szeretettel és lányát, Erna osztálytársunkat, akit nem tudtunk meghívni. Erna! Hol élsz, milyen volt eddigi életed? Szeretnénk tudni rólad! Óh, de sok-sok emlék, amit még lehetne folytatni.

Nos, többek között ezekkel az emlékekkel a gondolataimba indultam a nagy napra...

E kitérő után azzal folytatom, hogy a Polgármesteri hivatalban Daróczi Pál polgármestertől tájékoztatást kaptunk Barabás életéről, majd nagy meglepetésben volt részünk:egy nagyon finom ünnepi ebéddel vártak bennünket.

Nagyon jól éreztük magunkat és még kedves ajándékkal is köszöntöttek bennünket.

Ebéd után a templomba mentünk, melynek harangját oly sokat hallottam. Itt eszembe jutott konfirmálásunk Gacsályi Karcsi bácsival, valamint Gabi néni kedves mosolya, szeretete.

Emlékezetem kapcsolódott Nagy Dezső bácsihoz, aki éneket tanított nekünk. Két lányával, Jutkával és Izával ma is tartom a kapcsolatot.

Ezután a gelénesi és barabási temetőbe vezetett utunk tanáraink, osztálytársaink, ismerőseink sírjához.

Szomorú volt ez az emlékezés. 50 év után nem lehettek közöttünk tanáraink, valamint osztálytársaink közül Veres Lenke, Kokas Katalin, Jakab András, Jakab János, Szalma Árpád.

Megemlíteném még, hogy szeretettel gondoltunk azokra is, akik különböző okokból,de legfőképpen betegség miatt nem tudtak részt venni ezen a szép napon. Gondoltunk azokra is, akik korábban velünk jártak, de nem velünk fejezték be a 8. osztályt.

Ezen programok után jött az estfénypontja.

A szabadtéri színpadon nagyon szép műsor várt bennünket: láthattuk, hallhattuk a helyi ének- és tánckar előadását, a kórus csodálatos előadásában „Ez a föld a hazám...” Az éneket hallgatva -főleg akik elkerültek Barabásból - bizony többen elérzékenyültek.

Közben már éreztük az asszonyok által készített finom vacsora illatát,a szabolcsi töltött káposzta semmihez sem hasonlító izével, melyet még most a számban érzek.

Még utána a finom sütemények mellett sokat beszélgettünk, felelevenítettünk egy-egy emléket, nosztalgiáztunk.

Sajnos, hamar eljött a búcsú ideje, el kellett köszönni egymástól és tudtuk, hogy többé már nem lesz találkozónk és legtöbben már soha nem látjuk egymást.

Nagyon szomorúan és fájdalmasan kell tudomásul vennünk és emlékezni azokra, akik a találkozónk óta, 15 év alatt örökre elmentek, itt hagytak bennünket:

Túróczi Sándor, Túróczi András, Szilva Ferenc, Orosz Béla, Sebestyén Teréz, Berényi Ferenc, Beregszászi Pál, Pável Erzsébet, Becsei Ibolya.

Végül még egyszer köszönet illeti mindazokat, akik lehetővé tették ezt a felejthetetlen találkozót és a teljesség igénye nélkül meg tudtam írni ezt az emlékezést.

Boldogan említem meg, hogy akik még megvagyunk, azokkal szinte állandó kapcsolatban vagyok, mint Gerzsenyi Katika, Kun Anikó, Szabó Éva, Simon Borika, Kun Zoli. Időnként beszélgetünk, felelevenítjük iskolás, gyermekkori emlékeinket.

Ha még kevesen is, de akik olvassák ezeket a sorokat, kérlek Benneteket, hogy családtagokon, ismerősökön keresztül adjátok tovább ezt a megemlékezést hogy:

ILYEN IS VOLT!

Tiszta szívből kívánok minden ismerősömnek nagyon jó egészségben töltött éveket, sok örömet, boldogságot családja, gyermekei, unokái körében!

Kisújszállás, 2021. augusztus 27.  Vincze Katalin