Retro emlékeim Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - arató bál Borzován

A „retro” latin szó jelentése: múltat idéző. Én akkor születtem Szabolcs-Szatmár megyében, amikor Sztálin meghalt. Ez nem teljesen igaz, mert Sztálin 1953. március 5-én halt meg, én pedig novemberben születtem és szép élményekkel teli gyermekkoromat a megyében töltöttem.

4. Borzovai emlékeim II.

1958-ban én még csak 5 éves voltam, de egy sátoros bálra emlékszem. Nem a bál érdekessége miatt, hanem azért, mert valakik összeverekedtek, mi pedig kívülről, a sátor résein át figyeltük az eseményeket. Mikor a verekedőket kitessékelték, hogy ott kint folytassák a vitát, mi hazaszaladtunk.

Minden nyáron, az aratás végén bált rendeztek az iskola udvarán felállított sátorban. A sátor minden alkalommal cséplőgép ponyvából készült, mert a faluban ennél nagyobb ponyva nem volt. A cséplőgép ponyvával a bál után letakarták a cséplőgépet, megvédve az időjárás viszontagságaitól, mert azt csak egy év múlva vették ismét használatba.

A fotókat Pesovár Ernő néptánckutató készítette, én pedig az interneten találtam meg. A bilétás sátor (Pesovár Ernő nevezte így, mert csak a belépőjegy – biléta – megvételével lehetett belépni) váza a falu határában kivágott akácfákból, a teteje a cséplőgép ponyvából, az oldala a falu családjai által átadott kendervászon ponyvákból állt. A sátor mindig az iskola udvarán állt, mert ez volt a legnagyobb tér a falu központjában és az iskolából áramot is lehetett vezetni a sátorban való világításra. A tanítás 10 perces szüneteiben mi is ezen az udvaron játszottunk, de mire én iskolába kerültem 1960-ban, a gémes kút már nem volt meg, azt átalakították kerekes kúttá és le is volt fedve.

Az iskola kapujától jobbra egy fúrt, Norton kút szolgáltatta az ivóvizet az iskolának és a környék lakosainak is.

A sátor bejáratánál elhelyezett asztalnál árulták a bilétát, azaz a belépőjegyet. Az iskola előtt a kútnál készült a báli vacsora, ami valamilyen pörkölt, vagy gulyásleves lehetett. A hivatalos nevén Norton kutat mi csak „furutkút”-nak neveztük a fúrott kút helyett.

A környéken csak makadám [nevét feltalálója, John Loudon McAdam skót mérnök után kapta] utak voltak, ami nagyon rázós volt, de a rajta közlekedő járművek nem akadtak el.

Ez egyfajta kőburkolatú út volt, ahol az útpályát különböző méretű kövekből rétegesen alakították ki, a legfelső réteg pedig kő zúzalék volt, amit szárazon vagy vizesen lehengereltek.

Emlékeim szerint sohasem volt kátyús, mert minden faluban volt egy útkarbantartó, akit mi csak útkaparónak ismertünk és a megfelelő útszakaszt folyamatosan karban tartotta, ezért kapta a fizetését. Mi nagyon szerettük az útkaparónkat és ő is szerette a gyerekeket, nem csak a sajátjait. Bár mogorva embernek látszott, nem volt az. Néha biciklivel elkísértük „hivatali” útjára, ami abból állt, hogy az út mellé kis prizmákban felhalmozott bazalt zúzalékot az úton keletkezett kátyúkba szórta és az árokból földet lapátolt rá. A többit az arra járó járművek elvégezték. Ezzel az út kátyúit is eltüntette és a mellette lévő árkot is karban tartotta. Közben beszélgetett velünk, első sorban elmesélte, hogy mit miért csinál, no meg miért jó a makadám út.

Folytatása következik