Retro emlékeim 5. rész - 1956-os emlékeim Borzován

A „retro” latin szó jelentése: múltat idéző. Én akkor születtem Szabolcs-Szatmár megyében, amikor Sztálin meghalt. Ez nem teljesen igaz, mert Sztálin 1953. március 5-én halt meg, én pedig novemberben születtem, de szép élményekkel teli gyermekkoromat a megyében töltöttem.

5. 1956-os emlékeim Borzován

Az 1956 tavaszán épült 1 szoba, konyha, pitvar házban, laktunk 1956 októberében. Ezt a régi házat szüleim 1961 nyarán alakították át. Ezzel a korábbi ház 1 szobával, egy verandával, egy sütőházzal és 1 kocsiszínnel bővült. Az építkezés költsége 35 ezer forint volt, amihez 12 ezer forint kölcsönt vettek fel a szüleim az OTP-től. Édesapám a munkahelyére, a Borzova-Csaholc távolságot édesanyám biciklijével mindennap letekerte télen, nyáron.

A legnagyobb szórakozásunk az volt, hogy a kapun belülről néztük a forgalmat. Akkoriban építették a Vámosoroszi – Fülesd közötti utat, így a nagyszekeresi vasútállomásról DUTRA dömperek szállították az útépítéshez a bazalt követ. Reggeltől estig jártak a dömperek, ami a kisfiúk számára különös látványosság lehetett, mert azelőtt és azután is csak lovas-, vagy tehénszekereket láttunk.

A faluban ezeken kívül gépjárművet csak a szántóföldeken dolgozó G-35-ös Hoffer traktorokat láttunk. Ilyen traktort mi is vezettünk. A szomszéd fiú éjjel-nappal szántott a határban, amikor az idő engedte. Előfordult, hogy nappal, míg ő a föld végében aludt, a nagyobbacska fiúk szánthattak a traktorral. Nem volt nehéz, csak a fordulóknál kellett komolyabb erőt kifejteni, mert fel kellett emelni az ekét és fordulni kellett a traktorral. Ez kétgyerekes manőver volt, egyik kormányzott, a másik kezelte az ekét. Ezeken még nem volt szervo kormány.

1956 október végén már aktív szereplője voltam a gyerekjátékoknak, mindenben utánoztam a bátyámat és a szomszéd fiúk játékait. Így nekem is volt dobtáras géppisztolyom, aminek a dobtárja az akkoriban népszerű szovjet olajoshal konzerv dobozából volt, egy napraforgó kóró darabra erősen rákötözve madzaggal, amit egy másik madzag segítségével a nyakunkba akasztottuk.

Nem volt nagy a falu, szüleink meg dolgoztak, nagymamámnak is volt tennivalója a ház körül, így a barátokkal kimentünk a falu végére a Mánd – Vámosoroszi közötti útra és az ott elhaladó szovjet teherautókon ülő katonáknak díszőrséget álltunk a géppisztolyainkkal. Ez az attrakció igen csak tetszett a szovjet katonáknak, integettek és almákat dobáltak le számunkra. Ezeket az almákat mi nagyon finomnak találtuk, pedig zöld is volt és savanyú is, a mi kertjeinkben ennél sokkal finomabb termett, de ez azért mégiscsak ajándék volt.

A másik emlékem az volt, hogy az udvarunkra beállítottak egy traktort, amit a vasútállomásról Csaholcra akartak szállítani, de a forradalom miatt nem lehetett, így a könyvelő udvarán hagyták. Az UTOS traktort Romániából hozták vasúton (sokáig úgy tudtam, hogy jugoszláv). Az UTOS jelentése: Uzina Tractorul Orașul Stalin (Sztálinvárosi traktorgyár). Szép piros volt és mi a bátyámmal szerettünk rajta és körülötte játszani. Akkoriban nagyon hideg volt, így legtöbbször bent voltunk a házban, ahol a felnőttek általában rádiót hallgattak, ami minket nem érdekelt, a rádióműsorok közül minket csak az esti mese kötött le.

Folytatása következik.