Állatok, lovak, kutyák, galambok, fehér egerek a Nagy Háborúban

Tanulmányaim és az előadásaimra történő felkészülések során számos érdekes történetet olvastam, vagy számos érdekes történettel találkoztam. Most már túl a 70. évemen, szívesen emlékezek vissza ezekre, szívesen adom közre kedves olvasóimnak is.

Az első világháborút a második világháborúig csak úgy emlegették: a Nagy háború. Nem tudták, hogy lesz még egy. Ez a Nagy Háború abban is különbözött a többitől, hogy a harcoló felek kötelékeiben több millió állat teljesített szolgálatot. A hűséges négylábúak képesek voltak olyan feladatokat ellátni, amiket az emberek nem, vagy csak komoly veszélyek árán. Az állatok hosszú évezredek óta vesznek részt az emberek háborúiban. A modern haditechnika már a század elején kiszorította a csatamezőről – a ló és az öszvér kivételével - az állatokat, de az első világháborúban például a kutyáknak, az őrző-védő feladaton teher- és sebesültszállításon túl, „terápiás” szerep is jutott.

A németek 30 ezer, míg a belgák és a britek 20-20 ezer kutyát vetettek be a háborúban. Az Osztrák-Magyra-Monarchia 7 ezer kutyát mozgósított a háború alatt. A lovasságon kívül más katonai vezetők is előszeretettel parádéztak lóháton, mely erőt és tekintélyt jelentett számukra. A tankok megjelenésével a lovak fokozatosan kiszorultak a csatatérről, teherbírásuk miatt azonban még sokáig használtak lovakat csapatok és rakomány szállítására. Az első világháború frontjain, az egymással szemben álló hadseregekben mindösszesen tizenhat millió állat szolgált.

Voltak köztük igavonó lovak, gáztámadást jelző kanárik és fehér egerek, hírszerző és hírvivő galambok, sebesültkereső kutyák, valamint kabalaállatok is. Galambokat már a középkor óta használtak üzenetküldésre. Az első világháborúban is ez volt a fő feladatuk. A gáztámadást, vagy az árokban megmaradt gázt jelző kanárik, fehér egerek és hörcsögök pusztulásukkal jelezték a katonák számára, hogy az árkot szellőztetni kell. Ilyenkor néhány katona gázállarccal beugrott az árokba és gumilapáttal addig „legyezték” az árok alját, míg abból a levegőnél nehezebb gázt ki nem „lapátolták”. Akkor ismét jöhetett a detektor állat kis kalitkában. Mindezt addig ismételték, míg az árok biztonságos nem lett a katonák számára is.

Harci feladatok mellett az állatok jó hatással voltak a csapatok moráljára is. Sok katona vitte magával házi kedvencét a frontra. A kutyákat leginkább a vöröskereszt szolgálatában alkalmazták, mert rendkívüli szaglásuk miatt sebesült katonák keresésére is alkalmasak voltak. Ezen kívül az olaszok, a franciák és a belgák is százával használtak vontatókutyákat kisebb szekerek és nehézfegyverzet vontatására.

Mivel a kutyák bármilyen terepen könnyen boldogultak, messzebbre, kitartóbban és gyorsabban futottak az embernél. Kis testük, valamint gyorsaságuk miatt nehezebb célpontot jelentettek a mesterlövészeknek, ezért előszeretettel alkalmazták őket szárazföldi hírvivőként.

A lövészárokban, főleg éjszaka, amikor a katona nem látott semmit, őrkutyák jelezték az ellenség közeledtét. A háborúban elpusztult négylábú társaink akkor is és ma még inkább a háború elfeledett áldozatai. Ők nem akartak háborúzni, a háborús propaganda sem hatott rájuk, mégis pusztulásukkal számos katona életét mentették meg.