A házasság hete 2025. február 9-16. - különös házasság a háború után

Több mint két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében.

A házasság hetét már 4 kontinens 21 országában ünneplik. Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek nagyvárosok és kis települések közösségeinek részvételével. Ez évben február 9-16-ig vasárnaptól vasárnapig tart majd.

Az elmúlt évben január 7-től, március 3-ig a Három Határ Hírei Érdekességek rovatában hétvégente folytatásban jelent meg egy különös házasság története. Horváth Miklós anyai nagyapám testvére a Don kanyarban sebesült meg úgy, hogy az arcát plasztikai műtétek sorozatával hozták rendbe, mindkét lábát pedig amputálni kellett, mert lefagyott. Az őt operáló egyik orvos szerint Miklós bátyám […] „a háborús sérüléseit egész életében viselte, mégsem mondható szerencsétlennek.” Mindez annak köszönhető, hogy volt egy önfeláldozó lány Molnár Erzsike, aki férjhez ment Miklós bátyámhoz és 22 évig éltek boldog házasságban. Miért volt önfeláldozó? Mert 1943 decemberében felkereste a Jurányi utcai kórház parancsnokát azzal az indokkal hogy, olyan emberhez akar feleségül menni, aki a harctéren súlyosan megsebesült és akit egész életében ápolni fog, mert a vőlegénye fél évvel ezelőtt elesett a fronton, és ő akkor ezt fogadta meg. A parancsnokot, válassza ki számára a sebesültek közül a legsúlyosabban sérültet. A parancsnok Miklóst választotta, aki az ajánlatot elfogadta.

A házaspár Budapesten maradt azután is, hogy Miklós elhagyta a kórházat, mivel a hadigondozó szervezet trafikengedélyhez juttatta, amit feleségével együtt hosszú éveken át vezetett. Erzsike 55 éves korában betegség következtében elhunyt. Miklós bátyám, hogy ne maradjon egyedül egy hodászi szociális otthonba költözött, ott élte le hátralevő életét 66 éves koráig.

Bár gyermekük nem született és mindegy, hogy milyen történetet körítettek valamikor a személyük köré, egy biztos, orvosi bravúrnak köszönhető, hogy a „tépettarcú” ember életben maradt és emberi arccal élhette le életét, az meg Erzsikének köszönhette, hogy boldogan.

Én személyesen nem ismertem őket, de emléküket őrizzük. Hogy a házasság fontos, talán mi is bizonyítjuk kedves feleségemmel, akivel 1976-ban kötöttünk házasságot és jövőre ünnepeljük az aranylakodalmunkat. Ebben a történetben nem mi vagyunk a fontosak, hanem a négy gyermekünk, akiket felneveltünk, és akik 7 unokával ajándékoztak meg minket.

Sohasem felejtem el édesapám szavait, aki azt mondta, hogy

"nem azt kell elvenni feleségül, akivel el tudnád képzelni az életet, hanem azt, aki nélkül nem"

Nos, nekem sikerült.

Most amikor kezdődik a házasság hete, emlékezzünk szüleinkre, nagyszüleinkre és arra a példára, amit Horváth Miklós és Molnár Erzsike nyújtott nekünk a második világháború alatt és az azt követő években.