MK NemzKonz ADS 1200x150px 1122

Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Mar 24, 21:12

Egy igazi Hős története! 1. rész

Egy igazi Hős története! Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye záhonyi lakos Hősünk ahogy mindenki így ismeri Sanci története!

sancia

2023-ban a Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum végzettségű középiskolai tanulmányait befejezte és az egyetemre is felvételt nyert ,de egy év halasztást kért, mert szeretett volna pihenni és kipróbálni a felnőtt életet így munkát vállalt azaz elhelyezkedett. 

2023.Október 15-én az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt-nél kezdett dolgozni ahol megállta a helyét és ahol nagyon szerették, mert példamutató és jó munkaerő volt lehetett rá mindig számítani.

sancib

2024.01.15-én pontosan három hónap telt el a munkába lépése óta és ez volt a próbaidő utolsó napja. Akkor még nem tudta, hogy a délutáni órákban örökre megpecsételi a súlyos baleset a sorsát, életét, terveit, jövőjét, karrierjét 20 évesen :( Ugyanis kissrác korától focista volt még a baleset előtt is.

Az M5 -ös autópályán utasként utazott a céges autóban és A-B-be azaz a cég kihelyezett központból mentek egy településre, ahol a munkát folytatni kellett, mikor az autópályán egy kamion oldalába csapódtak. Sajnos a balesetben olyan súlyosan megsérült a jobb lába, hogy hiába volt 7 órás műtét a keringés nem indult be így reggel combközépen amputálni kellett. A Kecskemét Vármegyei kórházban műtötték, ahol mindent megtettek érte a kitűnő orvosok, de az amputációt elkerülni nem tudták. Elképesztően mosolygós, kedves, empatikus jó lelkű srác. Ő a pozitív hozzáállásának köszönhető, hogy megküzdött a helyzettel és a sport múltjának köszönhető, hogy nem adta fel és minden nap edzett. Sőt az orvosai elmondása szerint Ő a harmadik ember, aki ilyen kitartó és aki ilyen gyorsan felépült. 

sancic

45 nap után elhagyhatta a Traumatológiai és kézsebészeti osztályát. Itt lezárult az első fejezet és haza mehetett a családjához majd a következő állomás a Budakeszi Rehabilitáció lesz.

KEOL Kecskemét online:

Egy új élet kezdete... - Bravúros életmentés a kecskeméti kórházban

„Egy új élet kezdete..." címmel fogott naplóírásba Bujdosó Sándor - vagy ahogy a Facebookon ismerik Sanci - akinek az élete 2024. január 15-én éles fordulatot vett egy majdnem végzetes baleset következtében.

sancid

Képzeljük csak el, milyen érzés lehet reggel autóba ülni, munkába indulni, majd egyszer csak felébredni egy idegen kórházi ágyban, és megtudni, hogy baleset ért bennünket az autópályán, útközben. Egy hétig az intenzíven feküdtünk altatásban, miközben az életünkért küzdöttek, aggódtak. Majd szembesülünk vele, hogy az életben maradásnak sajnos ára volt, a jobb lábunkat amputálni kellett.

Összeütközött egy személyautó és egy teherautó az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán Kecskemétnél, ezért a sztrádát lezárták - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.

A katasztrófavédelem közleménye szerint a baleset során a személygépkocsiba beszorult egy ember, akit a kecskeméti hivatásos tűzoltók és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat feszítővágó segítségével szabadítottak ki. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett.

„Minden 2024. január 15-én kezdődött" - írja Sanci naplója első sorában. Sanci, aki egy életvidám, jóképű, sportos, mindig mosolygós 20 éves záhonyi fiú. Sanci, aki gyerekkora óta sportol, korábban atletizált, kosárlabdázott, kézilabdázott és igazolt futballista az U19-ben. A fiú, akit tavaly felvettek a Debreceni Egyetem testnevelés szakára - ahová barátnője is jár - de helyette elment világot látni, dolgozni, pénzt gyűjteni a továbbtanuláshoz.

Azon a bizonyos napon Sanci - mint az áramszolgáltató nagyvállalat oszlopos villamoshálózat szerelője - munkatársaival útnak indult Balástyára. Az M5-ös autópályán haladtak több gépjárművel konvojban, amikor - egyelőre ismeretlen körülmények között - belecsapódtak egy kamion hátuljába. Sanci az „anyósülésen" ült, az ő oldalát érintette az ütközés, mely során leszakadt a mellette lévő ajtó is.

A balesetből Sanci semmire nem emlékszik, azonban végig eszméleténél volt. Ezt már Benkócziné Halasi Helga mesélte - egykori mentőtiszt - aki éppen Székesfehérvárról tartott haza Kecskemétre az autópályán, amikor meglátta az út mellett a roncsokat, és megállt, hátha segítségre van szüksége valakinek. Ekkor a mentők már úton voltak, helikoptert is riasztottak az esethez, de Sanci, mint egyetlen sérült, még a kocsiban volt. Helga természetesen, amiben tudott segített a helyszínen, és azóta sem engedte el Sanci kezét, a kórházban rendszeresen látogatta, tartja a kapcsolatot vele és szüleivel is minden nap.

Sanci története, egy új élet kezdete következik, röviden. Bujdosó Sándorral, azaz Sancival, Benkócziné Halasi Helgával, az „őrangyallal” és Dr. Kerekes Lajossal, a kezelőorvossal beszélgettünk.

Bujdosó Sándor:

„Reggel fél 6-kor indultunk Bicskére, ahova fél 10 körül értünk. Felpakoltuk a szerszámokat és kora délután elindultunk Balástyára a szállóba. Már az M5-ös autópályán jártunk, kielőztünk a konvojban néhány kollégát. A következő emlékem az, hogy az intenzív osztályon keltegetnek- kezdte el a történetét mesélni Sanci. - Felkeltettek, majd megkérdeztem a nővért, hogy kedd van? Mert a baleset hétfőn történt. Akkor tudtam meg, hogy egy hét altatásban voltam, mert súlyos balesetet szenvedtem. A következő pont, hogy éreztem, nagyon fáj a combom közepe. Azt hittem, hogy be van gipszelve, biztos eltört, nem éreztem, hogy nincs ott az egész jobb lábam. Felemeltem a takarót és akkor láttam, hogy itt nem csak sima gipszelésről van szó."

Sanci - elmondása alapján - jól fogadta a helyzetet, nem esett kétségbe.

Néztem magam elé, hogy történhetett, majd a következő pillanatban bejött a barátnőm és a lánytestvérem. Megkérdeztem a barátnőmtől, hogy még így is szeretsz? Nagyon büszkék rám, hogy így fogadtam ezt és nem hátrálok meg. Az intenzív osztályon jött hozzám egy pszichológus, de nem igazán érzem ennek szükségét. Amikor először állhattam fel, nagy boldogság volt bennem, hogy újra függőlegesben tudok lenni. Voltak fantom fájdalmaim, mintha azt éreztem volna, hogy a vádlim lüktet, ez szerencsére már elmúlt"- folytatta Sanci a történetét.
Néhány nap múlva gyógytornász segítségével elkezdte a járást is, majd egyre többet és többet sétált járókerettel. Végül lemerészkedett a kórház kertjébe is, családja kíséretében.

sancie

Benkócziné Halasi Helga egykori mentőtiszt:

„Január 15-én Székesfehérvárról tartottam hazafelé az M5-ös autópályán, mikor azt észleltem, hogy lassítanak az autók egy baleset miatt. Ki volt bójázva a sérült jármű, azt hittem, hogy már felszámolták az esetet. Amikor a roncsok mellé értem, megálltam és megkérdeztem az ott éppen telefonáló férfit, hogy volt-e már kint mentő, aki azt válaszolta, hogy úton van a helikopter. Ekkor szembesültem azzal, hogy még nem volt szakértő segítség és a sérült a kocsiban van. Gyorsan félreálltam, kivettem a mindig nálam lévő orvosi táskám a csomagtartóból, majd bemásztam a roncsba és megkezdtem a jobb első ülésen lévő sérült ellátását."- tudtuk meg Benkócziné Halasi Helgától, aki korábban mentőtisztként dolgozott. Karrierjét egy súlyos betegség kettévágta, mely sok nehézséggel jár, ennek ellenére küzd és harcol a betegekért most is - kicsit másképp- mert hivatása örökre szól.

Sanci nem emlékszik a balesetre, a helyszínen történtekre, de végig eszméleténél volt. Helga elmondása szerint a kérdésekre részben válaszolt.

A fején erős vérzést tapasztaltam, a jobb lába nagyon rossz állapotban volt. Az autóban mindenhol üvegszilánk, éles lemez darabok voltak, a jobb oldali ajtó méterekkel korábban leszakadt, mintha összegyúrták volna az autót, ami egy kamion oldalába, annak kerekei közé fúródott be. Hideg volt, a sok rajta lévő ruha miatt a vénáihoz nehéz volt hozzáférni, a karját ki kellett szabadítani, hogy meg tudjam szúrni, ami az azonnali folyadékbiztosítás miatt volt fontos. A lába a combjánál roncsolódott, láthatóan sok vért vesztett, ezért minél előbb szükségesnek találtam a vénabiztosítást"- emlékezett vissza az egykori mentőtiszt.

Néhány perc múlva a helyszínre érkeztek a mentők, a tűzoltók és a helikopter is. Helga ezt követően is segített mindenben, a felelős szakmai segítséggel közösen. A helyszíni ellátást követően végül az esetkocsi szállította a sérültet Kecskemétre, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház sürgősségi traumatológiájára.

Dr. Kerekes Lajosa Sürgősségi Baleseti Ambulancia részlegvezető főorvosa

Helyi reklám!

FAHÁZ PRESSZÓ, GERGELYIUGORNYA

Molinó 1 

 

További információ!

Helyi reklám!

FAHÁZ PRESSZÓ, GERGELYIUGORNYA

Molinó 1