Az iszfahani kódex

A napokban robbanások rázták meg az iráni Iszfahán városát, ahol előbb izraeli, majd amerikai repülőgépek bombázták az ott lévő atomerőművet. Iszfahán városának van magyar vonatkozása is. Most erről elmélkedünk röviden.

A hazai „alternatív” történelem kutatói az elmúlt években gyakran emlegették az iszfaháni kódexet, mint annak bizonyítékát, hogy a magyarok ősei a hunok voltak.

A magyar őstörténet kutatása jelenleg két egymástól jelentősen eltérő világban zajlik. Az egyik a minden részletre kiterjedő, főként az írott forrásokat és régészeti leleteket elemzi, illetve a nyelvemlékek kutatásával foglalkozik. A másik a mítoszokra épít, az eredményektől függetlenül mindig arra a következtetésre jut, hogy a magyarságnak semmi köze nincs a bécsi udvar által kitalált finnugor ősökhöz.

Vezéregyéniségük a geológus végzettségű Detre Csaba (1941-2016) volt, akinek gondolatai egyszerre voltak meghökkentők és figyelemfelkeltők. Cikkében a szerző arra a merész végkövetkeztetésre jutott, hogy az örmény írásos hun nyelv és a mai magyar nyelv között a rokonság kétségbevonhatatlan, ezzel a finnugor nyelvrokonság elmélete megbukott.

Detre Csaba írásában Schütz Ödön munkásságára hivatkozik, illetve személyéhez köti az Iszfaháni-kódex megtalálását, pedig Schütz Ödön soha nem folytatott Iszfahánban tudományos kutatásokat, sőt, soha nem is járt Iránban. A professzor hagyatékában sehol sem találkozunk olyan dokumentummal, jegyzettel, amely alátámasztja a kódex létezését.

Detre állításával ellentétben Iszfahán örmények által lakott negyedében Szent Kereszt néven monostor nem létezik és nem is létezett, ahol a kódexet őrizték és ma is őrzik.

Elképzelhető azonban, hogy Detre Csaba esetleg a Van-tó szigetén található amari [ma Aktamar, Törökországban] Szent Kereszt örmény székesegyházra akart utalni. Akamar szigetén valóban létezik egy Szent Kereszt nevet viselő örmény keresztény templom, amelynek története nem az 5. században, hanem jóval később, a 10. században [i. sz. 921] kezdődött.

A műkedvelő őstörténészeink gyakorta és előszeretettel hivatkoznak az örmény hoyn [ejtsd: hujn] népnévre, akiket mindenféle vizsgálat nélkül a hunokkal azonosítanak, ám az örmény nyelvű yoyn kifejezés az önálló örmény írásbeliség születésekor [kr. u. 5. század] a görögségre vonatkozott, a későbbiekben pedig a rómaiakat és bizánciakat is ezzel az általánosító névvel illették. Sőt, a modern örmény nyelv a mai Görögországot Hunastannak nevezi.

Detre Csaba megállapításainak hitelességét egyféleképpen lehetne megnyugtatóan igazolni: ha a szerző bemutatta, vagy publikálta volna az örmény betűs forrás eredetijét. Nos, a „műkedvelő” őstörténészeink azonnal tiltakoztak, hogy de publikálta! Igen, egy gyermekeknek készült kifestőben, ami nem nevezhető tudományosnak [Bérczi Szaniszló – Detre Csaba: A hunok művészete (kifestő) Uniconstant Kiadó, Budapest 2003].

Ennek ellenére a „műkedvelő” őstörténet kutatóink nagy része az iszfaháni kódex mögé állt. Hangosan követelték, hogy az MTA szakemberei utazzanak el Iszfahánba, és járjanak utána, hogy létezik-e a kódex, és mit tartalmaz.

Az iszfaháni kódexről manapság már tudhatjuk, hogy egy hírlapi kacsa, amely mögül az alternatív elméletet vallók jelentős része is kivonult már.