A református egyházközség Berkeszen I. rész

Berkesz község egyháztörténetéről a legkorábbi adatokat Németh Péter könyvében találjuk meg. Berkeszen először katolikus templomot említenek a korabeli források. A fent megnevezett szerző foglalkozott a középkori Szabolcs megyével. Írásában megemlíti, hogy a falunak 1343-ban szentelték fel a kőből épített egyházát Szent Miklós tiszteletére. ^[1] A korabeli regesztra azt is megemlíti, hogy 1406-ban tető és torony nélkül maradt mindez.

Azt tudjuk, hogy 1550-ben kapta Berkesz falut Vay Demeter, Antal és Péter I. Ferdinánd királytól adományként.^[2]  Ebben az időben a Vay-család a reformáció elkötelezett híve és élharcosa egyben, ezáltal feltételezem, hogy a katolikus templomot alakították át reformátusnak Berkeszen, hiszen a reformáció és ellenreformáció idején a templomfoglalások az akkori földesúr vallásának megfelelően történtek. A következő évtizedekről nem sikerült felkutatnunk Berkesz hitéletével kapcsolatos adatokat, csupán a Szabolcs vármegyei általános leírásokra támaszkodhatunk.

 Balogh István válogatott írásaiból tudjuk, hogy a politikai-uralmi tényezők mellett a mai megye arculatán legjobban látható nyomot egy kulturális-szellemi tényező hagyott: a reformáció. ^[3]Az 1530-as évektől kezdődő vallási mozgalmat néhány nagybirtokos család és a kisebb nemesek közül a Károlyi-, a Vay-, az Ibrányi-családok is támogatták. A vallási megújulást éles dogmatikai viták jellemezték.

Az egymást követő lutheri, kálvini és anabaptista irányzatok közül a birtokos nemesség támogatása és Méliusz Juhász Péter püspök energiája által végül is a kálvini irányzat maradt a győztes, és a magyar irodalmi nyelv is az itteni, észak-tiszántúli nyelvjárásból alakult ki.

A XVII. században a nagybirtokos Lónyay- és a rozsályi Kun-családok vannak gyarapodóban, az Ibrányi-, a Vay-, a Chernél- és a Petneházi-családok emelkedőben. Azonban ez a birtoklás legfeljebb egy-két új falu megszerzését jelentette, nagyobb összefüggő birtoktestek kialakítására már nem volt lehetőség. Ebben az időszakban a Vay-család Berkeszen egy birtokközpontot kezdett kiépíteni.

A reformáció uralomra jutása után a kálvinista egyházszervezet már nem igazodott a középkori egyházi beosztáshoz. A XVII. században ez a terület hat (beregi, ugocsai, debreceni, közép-szolnoki, szabolcsi és szatmári) egyházmegyéhez tartozott, a tényleges megyehatárokra való tekintet nélkül.

 A debreceni egyházmegyéhez tartozott Szabolcs megye nyugati fele, a szabolcsihoz a Kisvárda és Nagykálló környéki falvak; a közép-szolnokihoz Szatmár megyének a Krasznától nyugatra eső területe; végül a szatmári egyházmegye Csenger és Szatmárnémeti környékére terjedt ki.

Feltehető, hogy az egyházi hovatartozás kizárólagossága nem jelenti minden esetben azt, hogy egy faluban csak egy felekezet jobbágyhívei laknak, mégis vegyes vallású és etnikumú falu kevés volt.  Inkább az egységes vallás és népi hovatartozás a jellemző. Berkesz nemesi családja a Vay-család, akik reformátusok voltak, így a lakosság követte uraságának vallását.

A gyülekezet szervezkedését, valamint azt, hogy kik voltak ebben az időszakban név szerint a berkeszi gyülekezet lelkipásztorai, az azon idők eseményeit fedő sűrű homály miatt nehéz volna leírni, annál kevésbé, mivel az irányt egyes patrónusok, a községek földesurai adták, s az egyházi élet kormányzata még szinte két századon át a polgári községi élet körében maradt.

Hogy Berkeszen is működött a református hitélet, arra az első adat egy díjlevél az „ Ex Archivo anno „1597-ből. A dokumentum a Tiszántúli Református Egyházkerület levéltárában található.  A feljegyzés leírja, hogy a falu lakossága mennyit köteles fizetni a lelkésznek. Ebben a következők vannak felsorolva:

„Minden házas ember egy-egy forintot ad. Adnak egy-egy köböl gabonát, egy véka búzát, annak harmadában rozst. Egy-egy boglya szénát, elegendő jó fát. Minden irtásban van négy-négy hold föld, azt megszántják, és magvakkal bevetik a földeket.”

A kálvinizmusra való áttérés - ámbár ez is több évtizede folyamatban volt- a katolikus liturgiával való gyökeres szakítást jelentette, s annak megváltoztatása pedig maga után vonta a templomi berendezés átalakítását. Az oltár és a kereszt tűnt el a templomból leghamarabb. Az 1552-ben tartott beregszászi zsinat utasításában a következőkről olvashatunk: ahol az oltárt eltávolították a templomból, ott már nem kell azt visszaállítani. Azonban, ahol még nem építették meg az úrasztalát, ott használhatják egy ideig; csak az úrvacsora kiszolgáltatásában kell a tisztább és a pápista misétől mentes tanítást és gyakorlatot követni.

A Méliusz Juhász Péter püspök által szerkesztett Debreceni Hitvallás (1562) szerint az oltárokat, a szobrokat, a babonás képeket a prédikátorok által szóban kárhoztatni, és a püspökök és a világi hatalom együttes közreműködésével tettleg is elrontani parancsolta.

A református tanok elterjedésével szólnunk kell iskolák keletkezéséről is, bár adataink azon korból igen hiányosak. Görömbei Péter szerint annyi bizonyos, hogy minden új hitet valló gyülekezetben a prédikátor mellett minden községben voltak tanítók s így iskolák is. A Szabolcs vármegyei új hitet valló egyházközségekben a lelkészek díjlevelei mellett mindenütt fel van sorolva a tanítók díjleveleinek tartalma, általában a lelkészéhez viszonyítva a tanító fizetése a lelkész fizetésének a fele volt.

[1]  Németh Péter:A középkori Szabolcs megye települései, Ethnica Kiadás, Nyíregyháza, 1997. 39-40. o. Zs. II/1,5104. reg. /

[2] Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal. XII. k. Ráth Mór, Pest,1865. 95.o.

[3] Balogh István: Válogatott írásai Szabolcs-Szatmár Beregy megye és Nyíregyháza múltjáról: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, 2007, 46-51.o.