Jusztus Józsefné: A dohány munka egy estje

A század eleji tanyavilágban nem sok lehetőség volt szórakozásra. A nyár eltelt munkával, de télen csak szomszédolással tölthették az időt. Az volt a jó ha dohányt is termeltek, mert annak meg télen van szezonja.

A törés után várni kell a száradásra. Amikor a pajtában a zsinegre felfűzött, a szerbiafára felkötözött dohány megszárad, jöhet a csomózás. Ha jó az idő, kiszólnak a dohánygyárból, meg lehet kezdeni a csomózást. A csomózás az időtől függ, mert ha szárad, akkor törik, ha meg nedves, akkor tapad a dohánylevél és nem lehet vele dolgozni.

A csomózást is, mint minden fázisát a dohány munkának, csapatban végzik. A gazda összehívja a rokonságot, de hívni sem kell, jönnek szívesen egy kis füstölni valóért. Volt napszámos is, aki értett a szakmai részéhez a dolognak. Sok kézre volt szükség, hogy mindenki egyszerre legyen kész a beadásra.

Volt egy nagy helyiség, ez nyáron terménymagtár volt, télen meg átalakították csomózóvá. Kályhát tettek bele és minden gazdának volt egy hosszú asztala lócákkal, az asztalok felett lógott két lámpa a gerendáról, petróval világítottak.

A munka a pórék behozásával kezdődött, tehát a szerbiáról leszedett pórékról lehúzták a dohányleveleket, az asztalokra szétterítették és ment a munka. Első a levelet kisimítása, ebben még a gyerekek is tudtak segíteni. Egymásra rakták a leveleket a fonákjával lefelé, két kézzel lesimították, 50-60 levél volt egy tyuk. Ezt már a hozzá értő válogató vette kéz alá és színenként, osztályonként szétrakta. Majd végül maroknyi kis csomókba összefogták és a kocsányánál fogva tengericsuhéjból sodort kis pánttal jó erősen összefogták. Ezt rudakra, bálákba rakták, így került be a dohánygyárba, a fábrikába.

Hogy a munka könnyebben menjen daloltak, tréfálkoztak. Mindig akadt egy „Háhy János” aki elszórakoztatta a csomózókat. Nagyokat lódított, aki nem hitte, azért nevetett, aki elhitte, mint a gyerekek az meg azon mulatott. A cigaretta, meg a pipafüsttől nem lehetett egymást látni már éjfél felé, mert sokszor addig is eltartott a nap, mert ami dohányt bevittek azt fel kellett dolgozni.

Megesett, hogy a fiatalok itt találtak egymásra és beadás után jött a lakodalom.. Most már pénz is lett hozzá, meg idő is. Így jövőre már egy munkáskézzel több lett az új családtaggal.

A dohány munka sok embert igényel, minden fogása időhöz van kötve nem, majd hanem most.

Ahogy a tavasz nyílik, rakni kell a meleg trágyát, ez a lelke az egész évi munkának. Bizony sokszor megizzad, a dohányos mire leverheti magáról a dohányport!

A melegágyat gondozni kell, locsolni, gyomlálni, takarítgatni, hiszen szó szerint ez az ágya a sikeres munkának.

Aztán jön az ültetés, ebből már a gyerek is kiveszi a részét. A kihúzott sorokba egyenlő távolságra rakják a palántákat. Ültetés után meglocsolják és várják a megeredését. Aztán jöhet az első kapálás, de mire befejezték kezdhetik elölről, mert a dohány olyan, mint a virágoskert, szemmel kell tartani, kacsolás, tetejelés, míg elérkezik a várva várt nap, lehet törni a dohányt.

Az érett dohányt alulról kezdik szedni, majd ahogy érik, úgy mindig feljebb. A letördelt dohány leveleket a hónuk alá szorítva hordják szekérre és viszik a pajtába ahol már a frissen szalmázott helyen sorba kell rakni. Amit nappal letörtek még aznap fel kell fűzni, mert a zöld dohány bemelegszik és akkor úgymond már csak kihányás lesz belőle.  A dohányleveleket egy hosszú vas tűr4e húzzák, onnan zsinegre, 5-6 tűvel fűznek egy póréra. Ezeket a pórékat aztán felkötözik a szerbiafára, elegyengetik a leveleket egyenlő távolságra, úgy szárad szépen. A kötözést férfiak végzik, mert a nehéz pórékat egész a kakasülőig fel kell húzni. Most már szárad, érik a dohány. Megkapja a színét, az illata betölti az egész tanyát. Most sem hagyják magára, mert a jó száradáshoz a nyílókat kell figyelni, kinyitni vagy bezárni, hogy a nap meg ne égesse a leveleket. Közben elkészítik a bálafákat, a csomózáshoz ez is kell.

Bizony sokat fohászkodik a dohányos hol az égiekhez, hol meg a földiekhez, amíg pénzt lát a verejtékes munkája eredményeként. A csomózás a többi munkához képest már csak szórakozás. Kint a szép fehér hó, bent meg járnak a kezek, no meg a szájak. Megesik, hogy hajnal veti őket haza, mert a munka aznapi részét be kell fejezni. A dohány már csak olyan!

Történt egyik este, úgy tíz óra tájt, hogy valakinek ki kellett menni, de csak úgy dolga végezetlen fordult vissza az ajtóból riadt ábrázattal. Oda lép a gazdához, súg valamit neki. Az meg csak felkapja fejét, nem akarja érteni: Mi van te Sanyi, ne marhuljál már, ez rossz tréfa! Nem tréfa, világ van a pajtában, valaki bent van! Ilyenkor már csak tolvaj lehet, nem gondolja Béla bátyám? Innen nem ment ki senki. Nincs ott rendben valami… Béla bácsi gyorsan intézkedett.

Emberek figyeljetek, azonnal karó a kézbe gyorsan körülfogni a pajtát!

Az asszonyok és a gyerekek maradjanak bent, indulás! Rohantak az emberek körül zárni a pajtát, világot már nem láttak, vaktában bukdácsoltak a nagy hóban. Egyszer csak az egyik nyílón bújik valaki kifelé. Épp akkor ért oda Béla bácsi mikor a fejét kidugta, elkapja hát a brumánszát a sötétben, az meg már nem tud menekülni sehova. No, most meg vagy az anyád keserves Istenit! Keresztapám engedjen el, - megismerte a hangjáról. Mindent meg magyarázok. De erre már nem volt idő, mert a pajta másik végén már befordultak a kergetők. Béla bácsi elengedte a fiút, az csak elkezdi kiabálni, fogják meg, fogják meg! Amarra szaladt! Béla bácsi majd fává lett a fiú ravaszságán.

Persze nem fogták meg a tolvajt, csak az összekötött póré dohányt találták meg. Pár nap múlva csak ki jött az alkalom, Béla bácsi kérdőre vonta a fiút, gondolhatni, hogy nem dicsérte meg.

Tudja keresztapám, mondja a fiú lógó orral; farsangi bál lesz a faluban, nagyon kellett volna egy kis pénz; de már igen restellem az egészet és nagyon megbántam!

Mi lett volna, ha nem én érek oda? Gondold csak meg, másnap már a finánc, meg a csendőr meghuzogott volna. Biztos nem úsztad volna meg verés nélkül! A tanulságot levontad magadnak a jövőt illetően. Máskor szólj, ha bajban vagy és segítek.

A dohányosok még napok múlva is azon tevenődtek, hogy ki lehetett, hogy tudott olyan kámforrá válni? Aztán napi rendre tértek a dolog felett, de volt, aki huncutul néha elkiáltotta, hogy fogják meg! Az is lehet, hogy majd megtudjuk ki volt a hívatlan látogató, de nem beszéltek róla, mert tudták bármelyikőjük kerülhetett volna hasonló helyzetbe.

Béla bácsi is csak áll, néz a távolba mintha az időt lesné. Megbiccenti a kucsmáját és nagyot rúg egy kődarabba. Mi jár a fejében? – csak ő tudja. Nagyot sercint a pipa után, megindul a pitvar felé, várja a vacsora!

Jusztus Józsefné

Köszönet a hetefejércsei Oltalom Idősek Otthona munkatársainak, hogy a 88 éves Mariska néni gondolatai lejegyezték, és eljuttatták hozzánk!

A fotók illusztrációk: hvg.hu,dohanymuzeum.hu