Eszenyi Matula István: Tanyasi karácsony

A hó már harmadik napja szakadt, megállás nélkül. Cudarul süvített a pusztai buckák közt a zimankós szél, mély sóhajokkal kísérve hordta a kavargó, ólomszürke tűhegyes jégdarát.

Lenn, az egyik dombnak keresztelt homokhajlat tövében lapult meg az öreg rossz lábú Maczinkó tanyája.

Nem volt mindig sánta Maczinkó. Valaha igen erős, jó kiállású, a fehérnépet módfelett kedvelő legénynek ismerték hét-határban. 

Mindenütt megfordultak utána a jányok, rossz nyelvek szerint, ... némely asszonyok is. Egy-egy mulatozása esemény számba ment. S ha lett vóna' valami íródeák féle a vármegye ezen szomorú sarkában, biztos kalendáriomba rakta volna a nevét, a híres betyároké mellé. 

Nagyvérű, a kocsmában keményen verekedős, hirtelen embernek született, s ha megszorították, hamar kinyílt a juhászbicsak a zsebében. 

Mint mondtam, nem volt született sánta Maczinkó. 

A nehéz járásával akkor verte meg a sors, amikor egy megvadult lovasszekeret próbált visszafogni valami szüreti mulatságon, de az maga alá gyűrte, s mind két kerék átment a lábán. Azóta erőst' húzza a balt, amit a falusi füvesasszony rosszul, kacskára rakott össze. Félember lett. 

Ahogy telt-múlt az idő, elhagyták a korhely csapszéki cimborák, és elfeledték a kikapós vászoncselédek.  

Az évek múlásával csak a bárányai, és a kutyái maradtak mellette. Társat nem keresett magának, reménytelen vén legénynek számított, mire mégis megnősült. Csak egy leány nem kerülte. Szerette őszintén, a szívfájdító sántaságával, és ment hozzá a szülői neheztelés ellenére. 

A tanyahelyet is együtt szerezték a sívó homokon, s ahogy gyarapodott, úgy jöttek sorba a gyerekek. 

Négy lánya lett Maczinkónak. Sokáig bízott benne, ...talán ad az Úristen egy fiút is, de egyedül maradt férfiembernek az öt nő közt. 

Beletörődött. Megragadt a pusztán, távol a világtól. A városba csak a Mihály napi vásárokra hajtott be a muszájból eladóvá lett bárányaival, aminek már nem jutott volna a télre szánt kevéske takarmányból. 

Ez a darabka föld volt az élete. Ez a néhány sovány, ritka akác, tövén a nyikorgó rozoga gémeskúttal, a foghíjas napraforgó kerítéssel, ami szerényen jelezte az arra tévedő vándorlónak, -itt, emberek élnek. 

Kicsike, háznak alig nevezhető menedékét madármód, maga építette. Egy ölnyi forma ritkán lakott tiszta szobával, és egy alig nagyobb pitvarossal. Abban terpeszkedett főhelyt a kemence. Ócska, szúette, rozoga asztalt álltak körbe a fejőszékek, felettük az ünnepnapokon szolgáló repedt üvegű petróleumlámpa lógott. A maga ácsolta ferde ajtó, hézagosan támaszkodott a szemöldöknek szánt fához. A maga fonta sárral vert falakra alig homlok magasságban került fel a szalmás zsuptető, a karnyi tartógerendáival, rajta a szőlőlugassal, ami alatt nyaranta fecskék garmadája lakott. 

..Ahogy beállt a kemény tél, már csak reggelente mozdult ki a házból, s bicegett el a pajtát körül ölelő akolig, ahol bárányai teleltek. 

Most is onnan igyekezett vissza a meleg konyhába, ahol vágni lehetett a pipája odamaradt füstjét. 

A felesége kérdő tekintettel fogadta mire válaszul megvonta a vállát, s visszaült a kemencesútra. 

Négy anyajuhnak kellene megszaporodnia, pont Karácsonyra. Úgy számolták ki az asszonnyal, Isten a tudója hányszor. 

Szippantott a lanyhuló parazsú pipából, és nagyot sercintett a földes padozatra, a felesége rosszalló tekintetét elkerülve. Nem tudott a réten bevett szokásaival felhagyni, még idehaza sem. 

... hónap' szent este Zsuzsika. Kimegyek az erdő alá, egy kis fenyőért. -mondta engesztelésül az asszonynak. Itt ez a négy pulya, legyen nekik is Karácsony. -nézett fel a baltafenésből. 

Bolond maga Laci. Jól tudja, hogy az erdő még nyáron is fél nap járásra van. Ebben az ítéletidőben még a madár se jár, nemhogy ember. A lovascsendőrök se gyünnek ki napok óta ide a városbul. Odaveszne, bétakarná a hó, nyom nélkül, -próbálta lebeszélni az urát. 

Már pedig én akkor is el meék', nézte a a csutkákkal játszó gyermekeket. Egyedül ennyit adhatok nekik a Megváltó megszületésére. 

...Oszt mi lesz a juhokkal? Itt az ellés. -próbált az asszony a lelkére beszélni. 

Megcsinálod Zsuzsika, - egyedül is. Mán' mindent megtanultál tüllem. Eddig is te csináltad, csak ott vótam melletted, erősködött. ...reggelre eláll szél, meglásd. -nézett ki a zsebkendőnyi ablakon. Hideg lesz. Viszem magammal a kutyákat. Majd azok taposnak előttem. Mire bukik a nap, meggyüvök. - biztatta. 

Reggelre tényleg elcsendesedett a fergeteg. A farkasordító hidegben feltisztult az égalj, milliomnyi gyémántszikrát szórt a kötésig érő hó tetejére a felkelő nap. Vastag zúzmarát rakott a fákra, és emberkarnyi jégcsapokat az ereszaljra a decemberi éjszaka. 

A gyermekek egymást ölelve, édesden aludtak amikor kilépett az ajtón. A pajtából már kihallatszott az asszony mozgolódása, -etette, itatta a jószágokat,- korholta a kutyákat. Azok a zabszalmába mélyen befurakodva, lesték a félig nyitott ajtón befelé kavargó hideget. 

Nagyot szippantott Maczinkó a levegőből. 

Mélyet nyelt belőle, akár a kedvenc dohánya füstjéből. Ezért élt. A bárányok sajátos, illata keveredett a szalmáéval, a kis ház kéményén alábukó akác halványkék füstjéével, és a hideg hó tiszta ízével. 

Az asszony felnézett rá. Ahogy átsütött a hóban álló ember háta mögött a nap, hirtelen újra a régi óriásnak látta. Mint amikor  még reménytelenül és titokban  volt szerelmes belé. 

Menjen csak Laci, biztatta kedvesen. Mi itt boldogulunk. 

A kutyák a lábánál termettek, bősz csaholással kergették egymást körbe-körbe. 

Talpas! Csuli! Feddte meg a őket. Indulás, mutatott előre a baltanyéllel, és maga is kilépett a tört nyomon. Hideg volt. Embert próbálón hideg, de a suba alatt nem fázott és jobban haladt mint azt tegnap elgondolta. A nap egyre magasabbra hágott, szinte vakított a fehérség. Megállás nélkül bő két órai járás után elérte az uradalmi kiserdőt. 

...itt pihenek egy keveset, ez már odafelé vezető út fele lehet. Vagy valamivel több, - biztatgatta magát. 

A kutyák előre haladtak a dombháton, amit majdnem csupaszra takarított a szél. Az erdő sarkán izgatott ugatásba kezdtek. 

Ezek fognak valamit.- sejlett fel az öregben. Nem embert. Azt másképp támadnák. 

Óvatosan lépett a hang felé, marokra fogva a baltát. A ritkás bokor tövén egy  kimerült őzgida állt a hasa aljáig érő hóban, feladva mindent. Csak az oldala járása mutatta, hogy még van benne élet. 

...ez a szerencsétlen pára elpusztul. Ha itt hagyom, vége. A havat járni nem tudja, bészakad alatta, amúgy is gyenge. Mán nem bírna elmenni. Mire idefordulnék a fával, odaveszne. Nem is tudnék vele mit kezdeni, a kettőt magam se bírom hazáig. Most mi legyen? -nézett körbe a néma erdőn, tanácsot várva. 

Esteledett mire hazaért. Húzta maga után a fagyott havon a kopottas juhászbundát, benne az alélt őz kölyökkel. 

A gyerekek a szürkületben észrevették az apjukat, csivitelve szaladtak elé. Édesapám, édesapám, meglettek a barik, amíg maga odavót'. Meghozta kend a Jézuska fáját édesapám? -kérdezték az öreget. 

Maczinkónak furcsa áhítat ült az arcára, amikor a pajtában a bárányok közé tette a gidát, és az testvérként bújt oda a ma születettek mellé, melegedni.  

Menjetek szóljatok édesanyátoknak, mondta a nagy kérges kezét a legkisebb lányka fejére téve. 

Hozza ki a lámpást, és a kalácsot, ide az akolba. 

Látjátok, mutatta a bárányként szopó gidát. Üzent nekünk az Úr Jézus Krisztus. Nem számít mit tettünk, csak az, mivé válunk. Mert mind jóravaló, megváltásra érdemes emberek vagyunk. Városban, és a tanyán, szegény, s gazdag egyformán. Csak legyen szeretet a szívünkben.  

...odakinn, az ibolyakék égen felragyogtak a csillagok, akár rég Betlehemben, és ezüstbe öltöztették a kis tanyát. 

Csoda, valódi csoda,mondhatta volna valami arra járó, -de mindezt csak a padláson élő vén bagoly tanúsíthatná,- ha meglelné valaki.  Bizony. Így történt ez meg valamikor, itt, Magyarországon. 

Vagy lehet hogy másképp, ...de annyiszor, és annyian mesélték, s mind másformán, hogy a valót, ma már egyedül az Úristen ismeri.