Eszenyi Matula István: A sorsolás

Nagyon szép volt az a bicikli, ahogy ragyogó rubintos meggypirosra festve, -a fényes kormányán egy szépen szóló csengővel- állt a kirakatba.

Karácsony előtt egy hónappal tette ki a pénztárosasszony a falusi vegyesbolt üvegablakába, és alá, az öles betűkkel megírt papírost, miszerint ha valaki ötezer forinton túl vásárol, nevével, címével ellátva a blokkot bedobja a gyűjtőládába,...elnyerheti.     

A kisfiú iskolába indulás előtt minden áldott nap elment a kirakatig. Hosszan nézte a kétkerekűt. Hazafelé menet is arra vette az útját, pedig nagyot kellett kerülnie a látványért.

Nem volt jó ez a december. Nemigazán ünnepvárón alakult az időjárás. Apró szemű hideg eső szitált, lassan, de biztosan áztatta bőrig a portálon át nézelődő vékonyka ruhájú gyermeket. Most éppen nem volt vevő a boltban, csak a nyugdíjas, régóta egyedül élő tanítónéni. A falusiak elodázták a vásárlást. Inkább otthon maradt mindenki a goromba idő elől.

A kasszában üldögélő pénztárosnő észrevette a fiúcskát, rámosolygott, s behívta a melegre. Félszeg sutasággal lépett az üzletbe, ott megállt az eladó előtt. ..tetszik neked ez a bicikli? -kérdezte a fiút. Nagyon! -szakadt fel a gyermekből. Mond meg anyukádéknak vásároljanak nálunk, és megnyerheted, biztatta a kicsit.

..nekünk nincs pénzünk, felelte a gyerek szégyenkezve. Apukám sincs, itt hagyott bennünket, még alig vót pólyás a húgom. Anyukám örül ha kenyeret tud venni. Ennivalóért, meg ruháért jár el napszámba dógozni. Fát kell venni, ...itt a hideg. A kistestvérem most is beteg, megfázott, hadarta el. Megyek, mert nekem kell vigyázni rá. Csókolom, köszönt el, s kiment a boltból.

Valami összeszorította az asszony torkát, hazagondolt az övéire, akiknek már megvette a gyönyörű, előre megrendelt ajándékokat.

Az öreg tanítónéni csendben hallgatta végig a beszédet. Szegény gyermek, mondta a pénztárosnak. ...és, egyre többen vannak. Mivé lesz ez a világ. Csilingelve nyelte a számokat a gép. Ötezer tizenötöt tetszik fizetni. Milyen sok ez most.-mosolyodott el. Máskor alig tetszik valamit venni. A blokkra ráírjam a nevét? -kérdte a boltos. ..nem, nem, majd én ráírom. Babonából. A saját piros tollammal. Tudja kedves, ezt mindenhová magammal hordom. Ezzel javítottam a dolgozatokat, ezzel írtam a dicsérő pontokat. ..tulajdonképpen a feketére nem is volt soha szükség, tűnődött el. Pedig több mint ötven évig tanítottam a faluban. ..milyen érdekes. Ez eddig eszembe se jutott, egyszer sem. Na Isten áldja,...az idén már nem jövök. Szokásom ellenére jól bevásároltam, mondta mosolyogva. Kellemes ünnepeket tanítónéninek is.

Eljött a sorsolás napja. Délben zártak. Meglepően sokan várták, hogy vajon ki viszi el a fa alá a bolt ajándékát. Egy bevásárlókosába öntötték a blokkokat, és letakarták a pénztáros köpenyével. Valakinek húznia kéne, ki legyen? -néztek körbe. Legyen Zsiga bácsi, szólt valaki. Ű a legvénebb. Az öreg a felelősséget átérezve, komótoson kotort a kosárba lassan, megfontoltan vette ki a papírost. ..na, ki a? Mongyad mán komám, sürgették.

..lássa a fene. Csak azt, hogy pirossal van írva rá a név. Nem olvasná el? - kérte meg a pénztárost. A tanítónénié! Villant át a fejében, és már olvasatlan készült is kimondani a nevet, de valamiért akaratlanul ránézett a cetlire. Azon, szép gömbölyű betűkkel írva, -ahogy ma már csak az öreg tanítónénik tudnak,- annak a biciklit csodáló nehéz sorsú kisfiúnak neve állt.    

Ahhoz, hogy a világ jobbá váljék, néha elég egy aprócska jó cselekedet. Csak,legyen mennél több belőle. ...Áldott Karácsonyt, minden jóravaló léleknek.

Eszenyi Matula István