Péter Juli: 70 éves lettem!

Ma 70 éve---1949. február 13-án  Barabásban  a Rákóczi út 13. szám alatt ,13 órakor--a Kisvégnek nevezett falu végen egy kis házikóban megszülettem. Köszönöm Édesapámnak, aki előtte egy évvel érkezett haza a hadifogság poklából, és köszönöm Édesanyámnak, aki mert vállalni engem a szegénységben.

A szegénységünk ellenére tisztaság és rend fogadott engem a világon. Testvérem Borika akkor kezdte az 1. osztályt Nyáguly Vince tanító bácsi keze alatt.

A lakásunk picike volt, egy helyiségből és egy pitvarból állt. Mégis  növekedtem, cseperedtem, mert a szüleim előteremtettek mindent. Édesapánk napszámba járt, télen metszeni heteken keresztül a Barabási hegyre, nyáron a cséplőgép mellett végezte az embert próbáló munkát.

Évente kétszer juhokat nyírt kézi ollóval, ügyesen, szakszerűen. Közben művelte mások szőlőjét: A Jegyzőét, a Mándyét, a Szombatiét, a Kunét...Nem a sajátját. Erejét beleadta mások tulajdonába. Ezért én csak köszönetet mondhatok ezeknek a családoknak, hogy így biztosították a mindennapi kenyerünket.

Közben Édesanyánk  előteremtette  az asztalra az ennivalót. Nem volt könnyű! Néha a semmiből kellett varázsolni valamit. Volt, hogy pergelt leves és krumpli volt az ebéd, vagy a vacsora. Terítőket horgolt, krepp papírból virágokat készített ,és adott el, vagy a tojásokat gyűjtötte össze, s adta el egy-egy jobb módú embernek.
Nehéz korszak volt, de mégis gyönyörű!

Tavasszal megszépült a kicsi , szülői ház. Fehérre meszelve, kindrusszal festett kék alappal a cakli, így vártuk a tavaszt. 

A nyár és az Ősz tele volt millió lehetőséggel! Eper, komótya (kanálisparti apró szemű szamóca), szilva, alma, szőlő,dió, s bármi, ami ehető. Télen az aszalt szilva, alma, dió, megannyi kincs! S kemencében sült kenyér! 10 naponta 5 hatalmas kenyér! Imádtam az Édesanyám által sütött kenyeret! Sokszor nem tudtam eldönteni, zsírosat, vagy szilva lekvárosat egyek. Megoldottam: Fele zsíros, fele lekváros. A lekvárosra néha kristály cukor is akadt...

Így teltek a napok, nyugalomban, békében.....Legalább is Én ezt érzékeltem. 1956-ban építkeztünk, bővítettük a kicsi szülői házat. Lett már konyhánk, éléskamránk, verandánk. Nekem ez a ház volt az otthonom  18 éves koromig. Akkor álltam a magam lábára, s így lett könnyebb a szüleimnek is.

Drága testvéremmel Borikával!

Borika is férjhez ment Barabásban. Engem az élet előbb Mátyusra, majd 50 évvel ezelőtt TISZAADONYBA terelt.
Itt találtam meg a saját, önálló családomat, az egyéni boldogságot. Tudom, nem sikerült volna, anélkül a pici, falu végi kis ház nélkül. 

Benne az örökké tevékenykedő Drága Édesanyánkkal! Aki a semmiből is csodát tudott varázsolni! Akit a jó Isten nagy kreativitással áldott meg. A Kisöreg nélkül, akinek minden tulajdonságát örököltem. Főleg azt, hogy az egyetlen ingemet is levetném, ha mások ezt kérnék tőlem.... A Testvérem nélkül, akinek még a gondolata is hasonló, mint az enyém....

Most, ha végig nézek az életemen, látom, tudom, hogy mindenért meg kellett küzdenem, dolgoznom. S ez a jó! 
Így tudom értékelni, amim van: A boldog Gyermekeimet, a csicsergő Unokáimat, a nagyszerű Menyeimet, a családját imádó Férjemet, és az egyetlen, nélkülözhetetlen Testvéremet.

A boldogság itt van. ....és a gyönyörű múltban, az eltelt 70 évben.

Péter Juli

"Mit susogtok, ti öreg lombok?
Fejem felett lágy szellő dalol.
Bárányfelhő ott fenn gomolyog,
kék égen fénylő horizonton.

Avar zizzen, sün malac oson,
zajt elnyeli hullámzó folyó.
Az élet szép, súgják a lombok,
sün malac épp hozzád hasonló!

Az élet szép súgják a lombok,
aranyos kedves, oly csábító.
Ha kinyújtom érte a karom,
megfognám, de bizony nem tudom.

Tüskék merednek szúró pontok,
évek futnak, nyeli a folyó.
Az élet szép zúgnak a lombok,
seb marad a belső udvaron.

Kiseprem rendbe rakom, olykor,
szemem marja a felkavart por.
Néhány könnycsepp csorog arcomon,
s a rend háborog, e napon.

Rend, mely ősi rabságban tombol,
szabad vagyok, annyiszor mondom!
De szív, és a szerelem rabja,
szikla hasad a súly alatt!"

Nagy Erzsébet