Az utcáról köszöntötték a 85 éves Törőcsik Marit
85. születésnapját ünnepli Törőcsik Mari! Velemi otthona előtt az utcáról köszöntötték fel a helyiek és a Nemzeti Színház igazgatója.

- Írta: Tények
- Kategória: Érdekességek
- Találatok: 1543
85. születésnapját ünnepli Törőcsik Mari! Velemi otthona előtt az utcáról köszöntötték fel a helyiek és a Nemzeti Színház igazgatója.

"Elkészítettem a gyerekeknek a világ legbiztonságosabb adventi naptárát - Legyen valami szép emlékük is a maszkkal kapcsolatban" - küldte el számunkra a kalendárium fotóját Solymos Brigitta vásárosnaményi anyuka.

Szájmaszkot is tesz a csokimikulásokra idén egy magyar cukrász, tavasszal már csokinyuszik is készültek maszkos verzióban

Napok óta kering egy táblázat amely a "pozitív gondolkodás" jegyében próbálja informálni az embereket, miszerint a félelem és a pánik megbetegíthet. (ha még nem látta, a táblázatot lent megtalálja)

Hogy honnan vették az adatokat, nem tudni, de százalékos elosztásban közlik a lakosság életben maradási rátáját a COVID fényében korosztály szerint.
Ma reggelre Magyarországon 121 ember hagyta itt a földi világot igazoltan koronavírushoz kapcsolódó, vagy a miatta kialakult szövődményben. Vettem a fáradtságot és a koronavirus.gov.hu oldalról leszedtem életkori megosztásban az elmúlt 24 órában elhalálozottakat.
Tettem ezt azért, hogy tisztábban láthassak, és hogy valós forrásból szerezzem az információkat, ne egy interneten terjengő plakátról. Magyarországon tudomásom szerint nincs olyan sajtó nyilvános statisztika, amely a lenti plakátnak az alapját adhatná!
A koronavirus.gov.hu oldalról az előző nap halálozási adatait szedtem le, miszerint:
Hogy miért mutatom meg ezt a statisztikát? Semmiképpen nem azért hogy félelmet generáljak. Igen van ez a fertőzés, és sajnos halálos áldozatokat is követel.
Gyakran támadják a sajtót, mert "ha nem beszélne a koronavírusról, az magától eltűnne". Mindenkinek a magánügye milyen sajtóhíreket olvas, de ettől függetlenül a sajtónak óriási a felelőssége. Valós híreket kell hogy tálaljon az olvasói felé. Ha azt tálalná a "pozitív gondolkodás" álcája mögé bújva, hogy nyugi ez a betegség nem jelent valós veszélyt, ki lenne az aki felvenné a maszkot, aki betartaná az ajánlásokat, mi gátolna meg abban, hogy olyan ember elkapja a vírust, akire ez halálos veszélyt jelenthet? Mekkora pszichés teher lenne az emberen, mikor felelőtlensége miatt a szerettét búcsúztatja?
Igenis, gondolkozzunk pozitívan, szabjunk magunknak egy maximális időt, amit naponta a COVID-dal foglalkozunk. Próbáljuk meg kihozni a legjobbat a kialakult helyzetből, amit csak tudunk. Foglalkozzunk többet gyermekeinkkel, társunkkal,... és fontos, hogy várjuk ennek a kialakult helyzetnek a végét... mert egyszer vége lesz, az biztos!
Való igaz, nem kell félni és pánikolni! Be kell tartani az előírt szabályokat, így jóval kevesebb esélyünk van hogy elkapjuk, vagy továbbadjuk ezt a fránya vírust!
Végezetül megmutatom ezt a "pozitívnak tűnő" forrás nélküli plakátot:

A keleti sün természetvédelmi értéke huszonötezer forint, ezért is érdemes odafigyelni rájuk az őszi avar takarítása során.

Az alábbi fényképen Csürke Pál /szül:1925./ látható. Édesapja kocsmájában készült a fotó a két állandó muzsikusuk, Rengő bácsi és Vilmus bácsi társaságában.

A kihirdetett vészhelyzet miatt a helyi televíziók lehetőségei is megcsappantak, elmaradnak a rendezvények, az iskolai előadások, a kiállításmegnyitók, ezért a szerkesztőknek a múltba kell visszanyúlni, az archívumban kutakodva megtalálni az egykori érdekességeket.

Valóban védenek a maszkok a koronavírus ellen – ezt most már szegedi kutatók is bebizonyították laboratótiumi körülmények között. Például a kék színű sebészeti maszkok csaknem 95 százalékos védelmet nyújtanak.

Wittelsbach Erzsébet – teljes nevén: Wittelsbach Erzsébet Amália Eugénia, németül: Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach, becenevén Sissi – Ausztria császárnéja, Magyarország és Csehország királynéja, Ferenc József felesége. Apja Miksa József bajor herceg, anyja Mária Ludovika Vilma bajor hercegnő volt.

A COVID–19 (koronavírus-betegség 2019, coronavirus disease 2019) egy vírusos, légúti, illetve légzőszervi megbetegedés, amelyet a SARS-CoV-2 nevű koronavírus okoz. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én hirdette ki a betegség okozta világjárvány megjelenését
illusztráció!
