Apróságok Erzsébet királyné életéből, avagy Sissi a szatmári nép történeteiben

Életében és halálába is nagy tisztelet övezte Ferenc József császár feleségét Erzsébet királynőt, vagy ahogy mostanában ismerjük Sissit. 

A magyar népszájnak szokása volt szeretett vezetőikről történeteket, misztikumukat kitalálni, így olvashatunk rengeteg valóságalapot nélkülöző történetet Mátyás királyról, II. Rákóczi Ferencről, Kossuthról, vagy éppen Wittelsbach Erzsébet magyar királynéról.

A "Téli Esték" egy Szatmárnémetiben kéthetente megjelenő keresztény lap volt a múlt század elején, ott találtam ezt a három történetet Erzsébet királynéról.  Az érdekessége, hogy a lapszám 1913-ban jelent meg, csupán 15 évvel Sissi halála után.

Apróságok Erzsébet királyné életéből.

A gyermekek közt.

A hatvanas években a királyné gyermekeivel együtt Budán nyaralt. Ennek az örömére tizenkét fiú és leány, tizenkét földmivesnek fiacskája és leánya egy cigánybanda kíséretében a királyné nyári lakása előtt elterülő rélre vonult ki. Egyszer csak megjelent Erzsébet királyné is gyermekeivel a réten. Egy jeladásra a harminchat pár gyermek táncra perdült és ugyancsak járta a csárdást. A királyné el volt ragadtatva és az egész gyermek sereget megvendégelte. Ő maga, maga kezeivel osztogatta a hófehér kalácsot, szerető anyai keblére ölelte a gyermekeket és mindig köztük volt.

A magyar kocsis.

Királynénk a legtisztább magyarsággal beszélte nyelvünket. És majdnem mindig magyarul társalgott. Lajos Tódor bajor herceg (a királyné fivére) is nagyon szeretett volna megtanulni magyarul. A királynétól kért hát tanácsot, mikép tanulhatná meg a magyar szót: könyvből-e vagy tanitó-mestertől ?
— Könyvből nehezen fogod megtanulni, mondotta fivérének a királyné.
— Hát akkor magyar vidékre költözöm.
— Ajánlok neked egyet, szólott végre Erzsébet királyné. Fogadj magadnak magyar kocsist, kocsizz sokat, beszélj vele sokat; igyr tanulsz meg leggyorsabban magyarul.
Úgy is történt.

Mikor a királyné a fazekat tartotta.

Egy napon magánosán sétálgatott a királyné s mikor már jól elfáradt, egy kunyhóba tért be, hogy ott kissé megpihenjen. A tűzhelynél idős gazdasszony állott, kezében kanállal, előtte a fazék, melyben tésztát kavart. A királyné engedélyt kért a leülésre s aztán beszélgetésbe ereszkedett az asszonnyal. Ez pergő nyelvvel és találó feleletekkel válaszolt az uralkodóné kérdéseire, úgy hogy egész egyszerű élettörténetébe beavatta vendégét. A beszélgetés közben is keményen folytatta munkáját az. asszony; hanem a fazék nem akart engedelmeskedni s együtt mozgott, forgott a főzőkanállal, mig végre az asszonyt elhagyta a türelme.
— Na, szólt ingerülten, igy nem lesz a tésztából semmi. Nézze, jó asszony, úgy sincs mit csinálnia, jöjjön ide s tartsa a fazekat egy kissé, akkor mindjárt menni fog a dolog.
A királyné mosolyogva lépett a tűzhelyhez s tartotta a fazekat, mig a gazdasszony a tésztát kavarta; csakhamar elkészült az, a felséges asszony megkóstolta s persze kitűnőnek találta. Akkor aztán szívélyes búcsút vett.
Mikor a gazda délben hazajött s véletlenül az ablakpárkányra tekintett, ijedten hátratántorgott.
— Anyjuk, hogy kerül ez ide.
A párkányon egy tizes bankó feküdt. Halott- halványan és hebegve mondta el az asszony, mi történt s a hogy tudta, leírta a hölgy külsejét.
— Asszony, asszony, — kiáltott a gazda, kezeit összecsapva, hát csakugyan hosszú az asszonyok haja és rövid az eszükV Hisz ez a királyné volt!
— Jézus Mária! sopánkodott az asszony és én a királynéval tartattam magamnak a tálat! Ezért talán még be is csukhatnak!
A földmives, mint volt katona és igy világlátott ember, megnyugtatta kedves élettársát, akkor azonban elhatározták, hogy ha valaha még oly rosszul menne is dolguk, inkább koldusbothoz nyúlnak, de ki nem adják a bankjegyet, a melyet a királyné keze érintett.