Macska a szilvalevesben - falucsúfolók Szatmárban

A falucsúfolók valamikor ismertek voltak országszerte, ma már sajnos alig-alig hallani közülük egyet is. A szatmári csúfolódók - melyek a kisebb közösségek etnikai sajátosságaira utalnak, s ha torzítanak is, de kiválóan jellemzik az adott közösségeket - különösen szellemesek, szerencsénkre a néprajztudósok rengeteg ilyen csipkelődő versikét, történetet gyűjtöttek össze.

A legismertebb tanulmányok közé tartoznak a nagyhírű professzor, Gunda Béla, s a rozsályi születésű tudós, Béres András írásai, az ő tolluk nyomán idézzük fel a legjellemzőbb szatmári falucsúfolókat, azzal a nem titkolt céllal is, hogy kis vidámságot vigyünk a kesernyés hétköznapjainkba.

Mint Béres András írja, egy-egy település vagy falu rangját az adta és adja ma is, hogy milyen megbecsülést élvez a környéken, illetőleg milyen helyet foglal el a környező helyekhez viszonyítva. Nézzük hát ezt versben!

"Úri Gacsály, cifra Rozsály, Paraszt Ricse, cigány Berek, sováb Zajta, rákos Hodos, Méhtelek, az árokba szédeleg”. Közérthető nyelvre lefordítva ez annyit jelent, hogy a gacsályiak urizálók, a rozsályiak cifrálkodók, a ricseiek egyszerűek, Tisztabereken sok a cigány, a zajtaiak svábok, a Túr vize melletti hódosiak sokat rákásznak (hátrafelé mennek, mint a rákok), a méhtelekiek sok szilvóriumot isznak, ezért szédelegnek.

Ez tetszett is a rozsályiaknak, de amikor a környékbeliek azt állították, hogy a rozsályiak haptákba állították a málékenyeret, megsértődtek. Mert ezzel már degradálták a falut. Azt akarták ugyanis kifejezésre juttatni, szőrös talpú szegények, csak málékenyérből jut mindenkinek, vagyis oláhok.

A szamosújlakiak polyvások, ráadásul a szilvásételbe főzték a macskát... A kemencéről ugrott és beleesett a fedetlen fazékba. Akkor derült ki, mikor az étel kész lett. Vámosorosziban bőg a liba. A sályiak nyavalyások. Azért nyavalyások, mert sok a rossz bajos köztök.

Pátyodról az alábbi rigmus szólott: "A pátyodi bolond tótok, imádják a sürgönydrótot. " Esős idő volt. Szikrázott a telefon-távíró vezeték, úgy látták, mintha megjelent volna Szűz Mária. Prosecióval, templomi zászlókkal kivonultak; letérgyelve imádkoztak.

A tyukodiak szellások. "A hótt Szamosra jártak gyékényt vágni, s a közeli Hermánszegre mentek szellást - azaz szállást - kérni." Gunda Béla szerint viszont nem szellások, hanem cellások, mert a nádgyökér fiatal hajtását, a cellát eszik. Ez a hajdani lápi életre is utal. Egy verses mondóka:

"Hermánszegi golyvások, Sályi nyavalyások, Porcsalmi bicskások, Tyukodi cellások. "

A szamosbecsiek topánkások, mert nagy cipőjük van: "Lakk topánka, selyem trimpli (strinfli), de mind a két lába trampli. "
A porcsalmaiak bocskorosok, mert télen is bocskorban jártak. A legkisebb falvakat rímbe szedve csúfolták: "Cseke, Csoma, Macsola, Márok, Papi, Csaroda, Asztély, Surány, Tákos, Ez oszt kilenc város." (Gézám, Gecse lesz az a Cseke, de jólvan az úgy is, bár Cseke Szatmár, a többi Bereg! A szerk.)

A gyügyeieket azért hívták vaskalaposoknak, mert a világháború előtt nagyszélű károlyi kalapjuk volt. "Ha odavágtak vele a pulyának, megérezte. "

"Kisar, Nagyar, Kömörő, három fazok bögyörő" - jellemzik a három kis Tisza mellé bújt falucskát a környéken. Kacska Darnó, mert kicsi. Moszat Majtis, mert Jánk nélkül nem vehető észre. Éhes Zsarolyán - éhen hótt meg a cigány, mire a lepény kisült. Urába, bújj a macska lyukába. Kisszekeres, ne higgy neki, Nagyszekeres szaladj neki. Kisszekeres, Nagyszekeres, mind megissza, amit keres.

Mint már fentebb is láttuk, Hermánszeget különösen kedvelték a játékos nyelvű emberek. Hermánszegen pislog a haluska. "Gödörből merítették a vizet, oszt a béka benne volt. Széki Pistáné kifőzte a haluskát, a békát is belefőzte. Így szeme vót a haluskának." De Hermánszegen pendelyből vágták a paprikás szalonnát is. "A pendely fel vót akasztva a ház szíjára, a kokasüllőre. Az ember dohányt termelt, oszt a finánc jött fontolni. A gazda mondta a lyányának, hogy menjen fel a padra paprikás szalonnáért. A lyány felment, de nem tudta, hogy az anyja a pendelyt oda terítette. A setétben a fagyos pendelyből levágott egy darabot. Azt hozták be a tanyérba, nagy komolyan, kenyeret is szeltek mellé. "

"Boton járó Botpalád, Békanyúzó Kispalád, Mind megeszi Nagypalád. "

A paládiak a botot mindig magukkal vitték. Ha véletlenül otthon felejtették, mindig azt mondták, nem lesz szerencséjük. A paládiak rigók is, mert az uradalmi erdőn rigót fogtak. A gróf megengedte, hogy létrát vigyenek magukkal és a létrának utat vágjanak az erdőben. Még azt is mondta, hogy ami fát levágnak, az övék legyen. Az emberek csináltak egy nagy rétoját és hogy több fát vághassanak ki, keresztbe vitték az erdőn. Máig él a mondás: "Keresztbe viszik, mint paládiak a rétoját a rigó után. " Nagypaládon, de Szamosszegen is kinőtt a tornyon egy búzakalász. Éhes volt a falu bikája, kötelet kötöttek hát a nyakába, s felhúzták csigán legelni. Szegénynek már lógott a nyelve, mikor felkiáltottak lent: "Komám, sodorintja már!"

Az Erdőháton igencsak rájár a rúd a túrricseiekre, akik vaskalaposok is, baglyosok is, de különösen ismert az a róluk szóló mondás, melynél tökéletesebben aligha lehet kifejezni egy lakodalmán üldögélő menyasszony lelkiállapotát: "Fekhetnék, mint a ricsei menyasszony."

Megkérdik a ricsei embert: "- Hová való vagy? Azt mondja erre: - Ide Ricsére! Erre azt felelik: - Huhújj, de messzi!" Ezzel már a bagoly hangját is utánozták, mert a ricseiek baglyosok. Béres gyűjtése szerint:

"Vót egy embernek egy tehene Ricsén. A tehenet Bagolynak nevezték. A gazdája elvitte a vásárra, eladta. Átment este a szomszédja, megkérdezte:
- Hun vótál mámma szomszéd? - Bagolyt adtam el a vásáron!
De a szomszéd nem kérdezte, hogy melyik bagolyt, de azt igen, hogy mennyiért adta. A meg mondott egy jó árat. A szomszéd kapta magát, ő is fogott baglyot, nem is egyet, elvitte a vásárra. De őt kikacagták, csak egy forintot adtak a bagolyért, a cédulája, vagyis a helypénz pedig három forintba került. " Így aztán a ricseieket azóta baglyosoknak csúfolják.
"Két forint a bagoly ára, Három meg a cédulája."

A három Batár menti falut így jellemzik: "Uszka, Bökény, Magosliget,
Az Istentől elbillegett."

Gacsályon a gólyacsapatot borjúnak nézték, s be akarták hajtani a faluba. Darnón elültetik a tepertőt, hátha disznó kel ki belőle.

Fülpösön egy részeg ember a mosószéket akarta kicsapni a csordába.

A mátészalkaiak megúszták a holdvilágot, mert három szalkai - valószínűleg nem teljesen tiszta fejjel - a holdfénnyel bevilágított erdei tisztást tónak nézte. Nekivetkőztek hát, hogy átússzák.

Szamosszegen lement egy ember a Szamoshoz, de a korsókendőre nem kötötte fel a korsót, s elvitte a folyó. A következő versike szól erről:
"Bajusztalan szipa betyár, Korsómadzagot itattál. "

Szamosbecsen elhasadt a harang. Ott járt egy csengeri ember és azt mondta, ő megönti, de drága lesz. Felfordította, s vizet öntött bele - megöntötte a harangot. Igen ügyesek a szúnyoghajcsár ilkiek, akik felzavarják a szúnyogot a padlásra, s elveszik a lábtót. A tiszabecsi lányok ruhára költik a vagyont, a milotaiak maradiak, a tiszacsécsiek csak ökörrel hajlandók dolgozni. Ezért született a mondás: "Csálé Csécse, hű Milota, bolond Becs. "

De azért nem kell elkeseredniük a kis szatmári falvak népének, megvolt a vélemény annak idején a megye vezetőiről is! A múlt század legelején jegyezték fel a mondást:
"A szatmári prókátor nem teszen az országban bőséget!"

Balogh Géza/tarcankinalom.blog.hu