Amit a hóvirágról tudni illik

február 11, 2025
Írta: Hortobágyi Nemzeti Park
Közzétéve Érdekességek

A hóvirág (Galanthus nivalis) 10-25 cm magas, hagymás növény. Hagymájában a csúcsrügyet vastag, nedvdús, sok tápanyagot tartalmazó húsos levelek veszik körbe, kívül pedig barnás, száraz buroklevelek találhatóak.

hovirag Telepített hóvirág egy vásárosnaményi kertben - Fotó: Bodnár Zsolt

Ebből a raktározó szervből rendszerint két levél és egyetlen tőszár fejlődik ki. A két 5-10 mm széles, tőállású levele kékeszöld színű, hosszuk a 8-20 cm-t is elérheti. Alakjuk szalagszerű, szélük ép.

Az egyetlen hengeres, felálló tőszár levéltelen és csúcsán visszahajló, ezen fejlődik ki az egyetlen bókoló virág. A virágot alkotó hat lepellevél fehér színű, melyek közül a három külső 15-25 mm hosszú, a három belső lepellevél pedig határozottan rövidebb és a csúcsán mélyen kicsípett. Termése bogyószerű toktermés.

Kétivarú (hermafrodita), évelő növény. Az egyik legkorábban virágzó növények közé tartozik, február-április folyamán nyílik. Virágai gyakran már a fogyatkozó hó alól előbukkanva jelzik a tavasz közeledtét, május folyamán már termést érlel. Magvainak olajos függelékét a hangyák előszeretettel fogyasztják, a magokat elhurcolva pedig hozzájárulnak a hóvirágok terjedéséhez. A hóvirágok toktermésük felrepedését követően a következő tél végéig lappangó életet folytatnak.

Latin neve a görög gala (tej) és az anthosz (virág) szavakból ered (Galanthus - tejvirágú), hiszen virága a növény kocsányán hintázó három fehér tejcsepphez hasonlít. A latin nevének második tagja, a „nivalis” pedig a hóra utal, ami virágának színére vagy korai virágzására is vonatkozhat.

Az alaptípustól számos eltérő alakja létezik, a nagy gyűjteményes kertek közel 300 formát és változatot tartanak számon.

A hóvirág részei nem ehetőek, a hagymájában termelődő anyag mérgező, azonban a gyógyászatban gyermekbénulás és Alzheimer-kór kezelése során tapasztalták kedvező hatását.

Elterjedés:

Elterjedési területe a Pireneusoktól, Közép-Európán át, egészen a Kaukázusig húzódik, illetve Törökország európai részein is fellelhető.

Magyarországon általánosan elterjedt, bár sokfelé kertekből kivadult példányaival találkozhatunk.

Elsősorban nyirkos, üde erdők, ligetek, cserjések lakója. Kimondottan szereti a lombos elegyes-, szurdok- és ligeterdőket, illetve tápanyagban gazdag, humuszos vályogtalajokat.

Természetvédelmi helyzet:

Mára egyre kisebb problémát jelent, azonban a telhetetlen virággyűjtés következtében korábban rohamosan fogyatkoztak állományai a természetes élőhelyein, így 2005-ben bekerült a védett növények listájába.

Jelentős gondot okoz állományaira nézve az élőhelyeinek leromlása, megszűnése is.

Védettség:

Az Európai Unió által 1992-ben elfogadott Élőhelyvédelmi Irányelv (92/43/EGK) alapján az Irányelv IV. mellékletében szereplő, Natura 2000-es közösségi jelentőségű faj.

Az IUCN Vörös Listáján globálisan „mérsékelten fenyegetett”-ként jelenik meg.

Magyarországon 2005 óta védett, természetvédelmi értéke 10.000 Ft.