MK NemzKonz ADS 1200x150px 1122

Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Jan 9, 19:34

Csendes hetet tartottak a szatmári reformátusok Berekfürdőn

  • Közzétéve Helyi hírek

Szeptember 26-án Sipos Péter István előadásával kezdődött a Szatmári Református Egyházmegye Berekfürdői Csendeshete. A minden évben rendszeresen megszervezésre kerülő alkalmon az idei évben is telt házzal, azaz 125 fő részvételével zajlott.

berek4

Ezen a kezdő előadáson a ‘HIT’ volt a téma. “Az igaz hit ismeret, amelynél fogva igaznak tartom mindazt, amit Isten az ő igéjében nekünk kijelentett…” (HK 21. kérdés -felelet).

Takaró Tamás nyugalmazott esperes evangelizációs szolgálatával folytatódott az este. Dániel próféta könyvéből vett igeszakasz alapján arról szólt az istentisztelet, hogy ott van Isten előtt minden, és semmi sincs amiről ő ne tudna.” “De Dániel eltökélé az ő szívében, hogy nem fertőzteti meg magát…” (Dániel 1, 8)

berek5

Az alkalmakon a lelkészekből verbuválódott (Bogya Kis Áron, Dajka Csaba, Sipos Péter István és Szabó Béla) zenekar kísérte az énekeket, amelyek között helyet foglal sok dicséret az új énekeskönyvünkből is. 

berek2

A második nap reggelét Szalay Kont esperes úr imaközösséggel indította, ahol együtt imádkoztunk Istenhez, hogy áldja meg az itt tartózkodásunkat, a lelki-testi épülésünket és persze fohászkodtunk az otthoniakért is. A délelőtt további részében folytatódot az evangelizációs szolgálat és az előadássorozat.

berek1

A délutánokon a testi felüdülés volt a főszerepben, és a legtöbben ki is használták a helyi termálfürdő lehetőségeit. A fürödni nem kívánók imasétára kaptak meghívást ahol, a boldogmondások magyarázata után együtt imádkoztunk a békéért. Az esti alkalmakat a testvér-egyházmegye, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye lelkészei tartották.

berek3  

Érezni lehetett a Mindenható Isten áldását az együttléteken és idén is szomorú megállapítása volt a hét lezárásának, hogy gyorsan eltelt ez az öt nap. A záró alkalmat úrvacsorai közösségben tartottuk, ami méginkább erősítette azt, hogy mindannyian egyenlők vagyunk, Isten gyermekei.

Szabó Béla lelkész, Jánkmajtis, Szatmári Református Egyházmegye ifjúsági referense

pizza