A fegyverek ürítése közben történt a halálos vadászbaleset Újfehértón
- Írta: Magyar Nemzet
- Közzétéve Helyi hírek
Óriási szabálytalanságot, egyben végzetes hibát követett el az a sportvadász, akinek fegyvere egy vadászat után véletlenül elsült. A rendőrség foglalkozás körében, gondatlanságból elkövetett emberölés ügyében nyomoz, a vadászat minden résztvevőjének lefoglalták a puskáját.
illusztráció-Fotó: Havran Zoltán
A fegyverek ürítése közben történt halálos vadászbaleset május 15-én Újfehértón. – A nyomozás eddig adatai szerint az egyik fegyver csövében szabálytalanul benne maradt a töltény, a fegyver tulajdonosa ráadásul nem a szabályok szerinti semleges irányba fordította a puskája csövét. A puska elsült, a lövedék pedig szerencsétlen módon a település irányába süvített el, ahol a mezőhöz közeli első ház udvarán levő férfit találta lapockán – számolt be a Magyar Nemzet kérdésére Fedor Rita rendőr őrnagy, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője szerint vizsgálják, hogy pontosan hol is adták le a vétlen lövést, a vadászok véletlenül sem keveredhetnek lakóövezetbe. Az optimális cél a vadász tudásától, rutinjától függően 150-300 méter, különlegesen jó lövésznél akár 500 méter is lehet. Ugyanakkor a lövedékben van annyi erő, hogy távolabb is eljusson, s még ha veszít is erejéből, akár halálos sebet is okozhat. Pont ezért kell a fesztelenítést semleges célpont felé elvégezni, a levegőbe leadott lövésnél a visszahulló lövedék ereje már nem okozhat komoly sérülést.
A vadászat összes résztvevőjének lefoglalták a fegyverét, ballisztikai, fegyvermesteri, orvos- és vadgazdálkodási szakértők bevonásával vizsgálják, kik a felelősek a haláleset miatt. Mivel a hatályos büntető törvénykönyv szerint a vadászat során elkövetett fegyverrel kapcsolatos törvénysértés egy sportvadász esetében is ugyanazzal a jogkövetkezménnyel jár mint egy hivatásos vadőrnél, az eset minősítése foglalkozás körében elkövetett bűncselekményre változhat. A gondatlanság viszont nem feltételez sem bűnismétlést, sem elrejtőzést, sem tanúk befolyásolását a lehetséges gyanúsított részéről, ezért a rendőrség nem tervez az ügyben személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedést a gyanúsítás közlését követően.
Egy hónapja kezdődött hivatalosan az őzbak vadászati szezonja, de a koronavírus-fertőzés miatt elrendelt veszélyhelyzet kijárási korlátozásai miatt a hazai sportvadászok csak háromhetes késéssel kezdték meg a vadászatot. Így volt ez a szabolcsi Újfehértó egyik vadásztársaságánál is, ahol május 15-re szerveztek a sportvadászok részére vadászatot, golyós lőfegyverekkel. A vadászat szabályos keretek között zajlott le, egészen a vadászat végéig. Itt azonban a fentiek szerint valaki a fegyvere ürítésénél nagyot hibázott.
Mit is jelent ez? Kaposi László fegyvermester szerint a vadászvizsgák egyik alapja a fegyver helyes kezelése, aminek egyik alapeleme a vadászat után a fegyver ürítése. Ennek kötelező forgatókönyve van, a fegyvert ki kell biztosítani, a tárat ki kell venni, a töltényűrben levő lövedéket a golyós fegyver szánjának hátrahúzásával ki kell venni a puskából, majd az elvileg így már üres fegyvert feszteleníteni kell, semleges irányba – a levegőbe – el kell húzni az elsütőbillentyűt.
A vadgazdálkodási szakértők szerint a legtöbb balesetet a hobbivadászok okozzák, és szinte mindig a töltés-ürítés során a fegyver csövében maradt lőszer, a nem kellően kibiztosított, rosszul tartott fegyver a probléma forrása.