Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Jul 11, 12:27

Kék hírek

Megverte és megszúrta az édesanyját Gégényben

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügy Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást B. Gyula 53 éves budapesti lakos ellen.

geberjen

  • Írta: police.hu
  • Kategória: Kék hírek
  • Találatok: 2108

Méheket szállító teherautóval karambolozott a részeg sofőr

A Veszprém megyei rendőrök 2019. május 11-én 0 órától 2019. május 12-én 24 óráig hat olyan járművezetővel szemben intézkedtek, akiknél felmerült az ittasság gyanúja. Egy sofőr balesetet is okozott. 

méh1

A rendelkezésre álló adatok alapján egy 28 éves magyarpolányi férfi személygépkocsival közlekedett a 7215-ös számú úton, Papkeszi irányából a 7202-es számú út irányába 2019. május 12-én 2 óra 8 perckor. A kereszteződéshez érve kihajtott a 7202-es számú útra, ahol összeütközött a neki jobbról, Berhida irányából közlekedő tehergépkocsiból és a hozzá kapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvénnyel.

méh4

A magyarpolányi lakos az autója elejével a pótkocsi bal oldalának ütközött, azt leszakította a vonóhorogról, és a jobb oldali árokba borította. A pótkocsin szállított 35 méhcsalád és méhkasok is szintén felborultak. Az ezzel kapcsolatos kármentesítést a katasztrófavédelem munkatársai végezték.

méh2

A balesetben a magyarpolányi férfi megsérült, továbbá a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott. A sofőr ellen büntetőeljárás indult járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt, a baleset körülményeit a Veszprémi Rendőrkapitányság vizsgálja.

méh5

Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

 

  • Írta: police.hu
  • Kategória: Kék hírek
  • Találatok: 2487

Körözött Honda Csengersimánál

A csengersimai közúti határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre 2019. május 11-én 13 óra 35 perckor egy svájci honosságú járműszerelvénnyel közlekedő 31 éves moldáv állampolgár.

honda

  • Írta: police.hu
  • Kategória: Kék hírek
  • Találatok: 1073

További információ!

 

Helyi reklám, kattintson a képre!!
Már Sushi is kapható az Európai-Kínai ételek éttermében
Vásárosnaményban a Rákóczi park oldalában
a Polgármesteri Hivatallal szemben! 

szusid