MK 23osz konzultacio ADS 1200x150 1117
Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Dec 28, 10:27

Dudálni merészelt a traktoros, ezért megverték és a traktort is megrongálták

  • Közzétéve Kék hírek

Az Ózdi Rendőrkapitányság garázdaság bűntett és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 19 éves férfival és egy 43 éves nővel szemben.

traktor2

A gyanúsítottak és családtagjaik 2022. június 18-án 20 óra körül Ózd egyik utcáján tartózkodtak, amikor arra közlekedett egy férfi a traktorával.

A sofőr - a biztonságos továbbhaladás érdekében - használta a jármű kürtjét, amely után az úton tartózkodók lehúzódtak, azonban fenyegető szavakat kiáltoztak, majd két személy a traktor vonólapjára is ráugrott. Ekkor a traktoros megállt, amelyet követően őt bántalmazták, illetve megrongálták a járművét is.

A járőrök az értesítésüket követően néhány percen belül a helyszínre érkeztek, ahonnan két főt állítottak elő, őket gyanúsítottként ki is hallgatták.

A rendőrkapitányság a jelen nyomozáson túlmenően közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt is eljárást indított.

Az ügyben jelenleg is további adatgyűjtéseket, kihallgatásokat és egyéb nyomozási cselekményeket hajtanak végre a nyomozók.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

 

 

További információ!

 

MK OSP statik ADS 700x700 0801

Helyi reklám, kattintson a képre!!

2b86ff32 30ac 44a0 bf4f 2c4b5b6095ef

 

 

CSBM P3 1200X150