Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Oct 3, 23:27

Drága lett a pásztoróra

  • Közzétéve Kék hírek

A Miskolci Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 32 éves miskolci nővel szemben.

Pásztoróra1

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított egy internetes oldalon hirdette magát. A későbbi sértett és barátja 2022. július 11-én az éjszakai órákban telefonon hívták a lakásukra a nőt, akivel néhány órát töltöttek együtt.

A megalapozott gyanú szerint mielőtt a nő távozott a lakásból az egyik férfitől 10.000 eurót tulajdonított el, amit a sértett csak másnap észlelt.

Ekkor a megkárosított férfi értesítette a rendőröket, akik 24 órán belül megállapították az elkövető kilétét, majd elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki.

A nő a kihallgatása során elmondta, hogy az eurót átváltotta forintra és annak egy részét már elköltötte, de a nyomozók csaknem 2,5 millió forintot még lefoglaltak tőle.

pásztoróra

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

 

MK OSP statik ADS 700x700 0801

Helyi reklám, kattintson a képre!!
Már Sushi is kapható az Európai-Kínai ételek éttermében
Vásárosnaményban a Rákóczi park oldalában
a Polgármesteri Hivatallal szemben! 

szusid