MK NP Statik KV2 1200x150 0203

 
Bejelentkezés
Frissítve: 2026 Feb 22, 16:10

Kerékpárosokat rabolt ki az útonálló trió

  • Közzétéve Kék hírek

Rablásról érkezett bejelentés a rendőrségre 2022. október 2-án este. A sértettet kerékpározás közben állította meg három férfi Debrecen és Vámospércs között a 48-as főúton, majd pénzt és értékeket követeltek tőle.

fenyhíd debrecen

A biciklis ellenkezett, ezért az egyik elkövető megütötte, majd elvettek tőle 10 ezer forintot.

A rendőrök azonnal a három férfi keresésébe kezdtek, majd a helyszíntől nem messze tetten érték őket, ahogy közrefognak egy másik kerékpárost. Mint kiderült, a második sértettet azzal fenyegették, hogyha nem adja át a nála lévő pénzt, akkor kést fognak a torkához tartani.

Az egyenruhások a trió mindhárom tagját előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásukat követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kétrendbeli csoportosan elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást velük szemben.

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

 

További információ!

 

További Információ!

DAP 26 statikus mesterek 700x700px t

MK NP Statik KV3 700x700 0204

700x700 OSP

vegyeskar

CSBM P3 1200X150