MK voks2025 II ADS 1200x150 0530

Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Jun 18, 12:34

Letartóztattak egy férfit, aki tinédzserkorú lányokat csábított el

Letartóztattak egy férfit, aki fiatal lányokat környékezett meg, majd végzett velük szexuális cselekményt úgy, hogy tisztában volt a sértettek életkorával - közölte a Budapest Környéki Törvényszék szombaton a biróság.hu oldalon.

blncspsztolyillusztráció!

A közlemény szerint a szexuális visszaélés bűntettével vádolt férfi három - egy 2008-ban, egy 2010-ben és egy 2011-ben született lánnyal ismerkedett meg, majd - a sértettek beleegyezésével - szexuális cselekményt végzett velük.

Hangsúlyozták, hogy a cselekményét a gyanúsított próbára bocsátás hatálya alatt követte el, továbbá a férfi – akár párhuzamosan is - több kiskorú sértettel került szexuális kapcsolatba, és az eljárás adatai alapján még további sértettek azonosítása is várható.

Emiatt tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyása esetén további, hasonló bűncselekményeket követne el, emellett a bűncselekmények sorozatjellegére, a nyomozás állására és érdekére tekintettel - az ügyészi indítvány szerint - a gyanúsítottal szemben a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelése indokolt - írták.

A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított fellebbezett ellene. A végzés nem végleges, de végrehajtható - áll a közleményben.

 

Helyi reklám, kattintson a képre!!
Már Sushi is kapható az Európai-Kínai ételek éttermében
Vásárosnaményban a Rákóczi park oldalában
a Polgármesteri Hivatallal szemben! 

szusid

 

További információ!

 

MK voks2025 II ADS 700x700 0530

Helyi reklám, kattintson a képre!!
Már Sushi is kapható az Európai-Kínai ételek éttermében
Vásárosnaményban a Rákóczi park oldalában
a Polgármesteri Hivatallal szemben! 

szusid