Ungváron ünnepélyesen átadták a megyei színház magyar támogatásból felújított színpadát
- Írta: karpatinfo
- Közzétéve Kultúra
Ünnepélyesen átadták Ungváron vasárnap este a Kárpátaljai Megyei Zenei-Drámai Színház színpadát, amelyet a magyar kormányprogram keretében újítottak meg-írta az MTI.
Fotó:karpatinfo.net
Az ukrán és a magyar nép között legyen a kultúra az összekötő kapocs, munkálkodjunk ennek kiteljesedésén mindannyian teljes erőnkkel, hangsúlyozták a szónokok Ungváron a Megyei Ukrán Zenei Drámai Színházban megtartott átadó ünnepségen. A találkozóra annak apropóján került sor, hogy magyarországi segítséggel megújult Kárpátalja legnagyobb kulturális létesítményének fény- és hangtechnikai rendszere, húsz esztendő után ismét működik a forgószínpad.
Biztosak vagyunk benne, hogy a 160 millió forint értékű beruházásnak köszönhetően a továbbiakban számos nagyszerű előadást, koncertet láthat a vidék művészetpártoló közönsége.
Erről beszélt megnyitó beszédében Buhajla József ungvári magyar főkonzul.
Szolgálja ez a beruházás a magyar és ukrán megértést, a két nemzetnek a kölcsönös tiszteleten és megbecsülésen alapuló kapcsolatának nemes ügyét, fogalmazott videóüzenetében Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa. Aki annak a reményének adott hangot, hogy hamarosan – többek között a Kárpátaljai Kultúrkaraván színvonalas programjainak a megvalósulásával – sok élményszámba menő előadást, koncertet láthat az itteni közönség.
Olekszij Petrov, a megyei tanács elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak a támogatásért, és elismerően szólt mindazoknak a tevékenységéről, akik hozzájárultak ennek a nagyszabású projektnek a megvalósításához.
Anatolij Poloszkov, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás elnöke videóüzenetében úgy fogalmazott, hogy nem is kaphatott volna szebb ajándékot a megyei színház társulata, amely ebben az évben ünnepli fennállásának 75. évfordulóját, amelynek a múlt század nyolcvanas éveinek a végén átadott otthonában mind ez ideig nem történt komolyabb rekonstrukció.
Fotó:karpatinfo.net
Vaszil Maruhnics, a színház igazgatója az intézmény történetének rövid ismertetése mellett beszélt a jövő évi tervekről, a magyarországi, a romániai és a lengyelországi kollégákkal történő gyümölcsöző együttműködésről.
A megnyitó beszédeket követően a színház társulata színvonalas előadással köszönte meg, hogy immár európai körülmények között készülhetnek a fellépésekre, s a darabokat, a koncerteket a legkorszerűbb berendezések segítségével mutathatják be.
A műsorban a színház zenekara többek között előadta a Monti-csárdást, valamint részletek hangzottak el népszerű magyar operettekből.
Kovács Elemér