Gyermekkorom téli emlékei!

Különös teleket éltünk meg falun, a szabolcsi Anarcson gyermekkoromban. Szülőfalumban, az iskolai osztályok szétszórva 3-4 helyen, mint minden faluban. Rengeteget gyalogoltunk, szinte a falu másik végére.

Elsős koromban én is nagyon messze jártam. Édesapám suszter lévén, szép kis piros csizmát varrt nekem, télre! Édesanyám, kötött bele jó vastag zoknit. A sálamat is ő készítette, amit úgy rátekert a fejemre, hogy csak az orom, szemem látszott ki. Nem kísértek, nem húztak szánkón, nem vittek kocsival, gyalogoltunk.

Fujt a hideg szél, esett a hó, mi mentünk. Libasorban az utcabeliek, együtt, fiuk, lányok.Az új, piros csizmám csak úgy csillogott a fehér hóban. Nem tudtam eltelni vele, le-lenéztem, nem vettem észre a villanyoszlopot, neki mentem. Jókora búb lett a fejemen.

És ez bizony okot adott arra, hogy megmutassam, az új csizmámat.

Mert, ha megkérdezték, mitől van a búb a fejemen, csak el kellett mondani, hogy az új csizmámat néztem én, és meg is mutattam. Nem is fájt az a búb, a lényeg a piros csizmám volt, senki másnak nem volt olyan. Így mindenki tudott róla a környeztemben.

Az iskola után sokat szánkóztunk ereszkőztünk, a temető melletti dombról.

Egy lánynak egyszer eltört a lába, akkor sokáig nem mehettünk oda. csak húzgáltuk egymást a szánkóval, felváltva, szépen beosztva, ki  következik.

Korcsolyáztunk is. A mély árokban mindig volt víz, jól befagyott.

De nem volt korcsolyánk. Édesapám két darab szögvasat, kiélezett, oldalán kifúrta 2-2 helyen, madzaggal a lábunkra kötöttük. Készített egy szöges botot is, azzal lendítettük magunkat a jégen. a két lábunk közt a jégbe szúrva lendültünk is rendesen. Ez volt az „isztike”. Itt is szépen sorba, egy irányba haladtunk, nem volt veszekedés, sora volt mindennek.

Sok gyerek volt az utcánkba, mindig együtt játszottunk, mikor kinek az udvarán a kert alatt, vagy éppen a szekérúton, az utcán. Jó kis csapat volt. Télen a korcsolyázás után, jól esett a finom, forró, menta tea, a meleg lakásban.

Mi lányok horgoltunk, kötöttünk is.

Én már negyedikes általános iskolás koromban megtanultam ezeket, a szomszéd lány horgolni, édesanyám kötni tanított meg, a téli szünetben, mert akkor ért rá, nyáron nem. Minden fajta kézimunkát elsajátítottam. Hasznát is vettem később, mert vezettem kézi munka szakkört is pedagógusként. Mai napig emlegetik a tanítványok, mennyi szép dolgot készítettünk.

Ha megbetegedtünk, megfáztunk a jó forró menta és hársfatea, a kockacukorra cseppentett sósborszesz, segített. Édesanyám olyankor oda ült az ágyam szélére és krumpliból faragott nekem kis állatokat.  Gólyát krumpliból, kacsa, vagy libatoll volt a szárnya. A vékony lába spiria veszőből.  Tehenet, szamarat csutka izékből, napraforgószárból.  Kukoricacsuhéból babát, angyalkát.

Babám is csak rongyból volt, Édesanyám készítette. A fenti képen is a kezemben van!

Nem volt még építő kockánk, a kukorica csutkájából építettünk várat. Versenyeztünk, ki tudja magasabbra építeni.Rajzlapra csirizzel színes babból képeket raktunk ki. Gomb pörgettyűvel játszottunk. Kezünkre tekert fonallal, több figurát alakíthattunk. Ez a macskabölcső játék!

Sokat malmoztunk. A kertemben most is van egy malom, farönkre rajzolva.

Nem volt unatkozás, közben jókat beszélgettünk, szőttük a meséket. Mi találtuk ki. Elindítottunk egy mondatot és azt kellett tovább szőni, így születtek a meséink.

Édesanyám a Kis térdszéli katica mesét, nagyon sokszor elmesélte.

http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/ILLYES/illyes02033/illyes02093/illyes02093.html

Később én már a gyerekeimnek a 77 magyar népmeséből olvastam ezt a történetet. Ez a mesekönyv ment körbe a családban.

http://www.kincseslada.hu/magyarsag/e107_files/public/ILLES_GY.PDF

Megvolt a tél szépsége. Reggelente a jégvirágokat csodáltuk az ablakokon. Amíg a teánk megfőtt, a szalonnánk megsült, a kenyerünk megpirult, még nyújtózkodhattunk egyet az ágyban , és csodáltuk a, jégvirágokat az ablakon!

A mestergerenda mellett a deszkák erezetét, meséket szőttem hozzá, tudtam minden görcs helyét a mennyezeten. Ligeteket, virágokat varázsoltam magamnak a mintákból, és az, csak az enyém volt, az én világom.

Volt erdőm, ligetem, tisztásom, kis tavam.  Egy képzeletbeli mesekertem volt.

Sajnálom, hogy nem jegyeztem le akkor ezeket a meséket, kitalált történeteket. Most meg már nem emlékszem rájuk, feledésbe merültek.

 Gyakran álmodom ezekről a gyermekkori emlékekről. Legszebb éveim ott voltak a családommal, egy Anarcsi kis házban!

Olgi nagyi