Hitler véleménye a magyarokról

Asztali beszélgetések: (Monologe im Führerhauptquartier) Hitler főhadiszállásán, zömében éjszaka elhangzott, néha véget nem érő monológjai. Magyarul is megjelent az Ármádia Kiadó gondozásában, 1999-ben.

A német „Monologe” azaz monológok fogalom inkább magányos filozofálgatások, mintsem tényleges beszélgetések. Hitler 1941-44 között ebédnél, de leginkább éjjelente társaságát rendszerint ezzel „szórakoztatta”, melyekről jegyzetek is készültek. Ezekben többször foglalkozott Magyarországgal is. A beszélgetések sokkal érdekesebbek, mint a nyilvánosságnak szánt fő műve a „Mein Kampf”.

1941. szeptember 17-én este például így beszélt a magyarokról: „A magyar tömegek ugyanolyan lusták, mint az oroszok. Természetük a sztyeppe emberéé. […] Ebből a szempontból Horthynak igaza van, hogy meghagyta a nagybirtokos rendszert, nélkülünk a termelés gyorsan lecsökkenne.”

1941. november 5. este: „Szociális szempontból nézve az Új Európa legbetegebb közössége: az első Magyarország, aztán jön Olaszország. ”

1942. február 26-án este a magyarországi német kisebbséget sajnálgatta: „A magyarok vadul nacionalisták. Ők rendkívüli gyorsasággal asszimilálják a németeket, és tudják, miként válasszák ki a legjobbjaikat képviseletükre.” Ezek az asszimilált németek zömében a Habsburg Birodalom területén élő osztrákok voltak. […]

Mi nem fogjuk tudni megőrizni a német kisebbséget Magyarországon, kivéve, ha át nem vesszük annak irányítását [Magyarországét], egyébként ki kell telepítenünk a kisebbségeinket Magyarországról. [...] Eltekintve az erdélyi németségtől a magyarországi német kisebbség folyamatosan degenerálódik. [...] Az oroszországi kolonizációs terveinkben találunk helyet ezeknek a kisebbségeknek. [...] Nyilvánvaló, ha a Dunát német folyóvá akarjuk tenni, más politikát kell folytatnunk. Ebben az esetben az összes kisebbségi németet a Balkánról a folyó partjára kell telepíteni. [...] Egyértelmű, hogy a magyarok és a románok soha nem jutnak egyetértésre, még ha a németeket közös ellenségnek is tartják.”

Adolf Hitler csupán egy dolgot szeretett nálunk, a fővárosunkat. Képes volt ódákat zengeni róla. A Duna-parti Linzet úgy akarta átépíttetni, hogy az Budapest német másolata legyen. Elhatározta, hogy le fogja másolni a rajongva imádott Budapestet.

Azonban ezt az átépítést nem úgy értette, hogy a magyar főváros épületeire jellemző eklektika, szecesszió vagy historizmus jegyében akarja átalakítani, hanem úgy, hogy Linzet is a Duna mindkét oldalán szervesen, hidakkal szorosan összekapcsolva szerette volna kiépíttetni. Építészetileg, infrastrukturálisan szorosabban össze akarta kötni a Duna jobb oldalán elterülő két városrészt, a város „főutcájának” a Dunát akarta megtenni.

1942. április 28-án ebéd közben többször is elmélkedett Budapestről. „Budapest messze a legszebb város a Dunán. De eltökélt szándékom, hogy Linzet olyan német várossá teszem, amely felülmúlja azt, és ezáltal bizonyítja, hogy művészi értelemben a németek jobbak, mint a magyarok. Nem csupán a folyóparton épülnek gyönyörű épületek, hanem azt akarom, hogy a lakóházak is példaképek legyenek a maguk nemében. A Duna egyik partján egy nagy szálloda lesz […] a kormányzati épületeket Giesler professzor tervezi, a pártházat Fick építész tervezi, és lesz még épülete a Hadsereg Főparancsnokságnak, Olimpiai stadion és sok egyéb dolog. […]

… Ami a hidakat illeti, Budapesttel ellentétben egy függőhíd lesz Linzben. A szemközti parton ellentétben az egyházi ál-tudományossággal egy obszervatórium lesz, amely bemutatja a három nagy kozmológiai felfogást: Ptolemaioszét, Kopernikuszét és Hörbingerét. […] Hans Hörbiger [nem Hörbinger] osztrák mérnök, a világjég-áltudományos elmélet megalkotója. Nem új kozmológiai felfogás tehát, hanem áltudomány, miszerint a Tejútrendszer jégdarabokból áll, amelyek a Napba zuhanva napkitöréseket okoznak. Amikor a jég, a földi légkörbe hull, jégeső lesz belőle.

[…] „A kupolában egy planetárium lesz, amely a tudásra szomjazó látogatókat szolgálja ki, de a tudományos kutatást is. A belső díszítést Troost professzor gondolatai inspirálják majd. […] Továbbá, csak a magyarok bosszantására, mindent meg kell tenni, hogy hozzáadjunk Bécs szépségeihez. Mi majd a saját pénzével fizetünk a magyaroknak, amikor vége a háborúnak, amiért mindig és azonnal kihasználják a körülményeket, hogy velünk kapartassák ki a gesztenyét a tűzből.”

1942. augusztus 9. ebéd: „Magyarország a mienk, és a berlini emberek semmit sem tudnak róla. Mi voltunk, akik felszabadítottuk a magyarokat a törökök alól [?], és a rend nem áll helyre Magyarországon, amíg újra fel nem szabadítjuk őket.…” Ez a „felszabadítás” Magyarország megszállását jelentette.