Gróf Vay Dániel különleges párbajafférja az utolsó rendi országgyűlésen

1848 januárjában különös esemény foglalkoztatta az utolsó rendi országgyűlés résztvevőit és a pozsonyi közvéleményt. Egy fiatal ellenzéki mágnás, Vay Dániel gróf (1820-1893) a felsőtábla 14-i ülésén lezajlott jelenetet követően elfogadta a konzervatív Waldstein János gróf párbaj kihívását, majd szenzációt keltő módon másnap megfutamodott a már elfogadott párbaj elől.

Vay Dániel és felesége 20 év különbséggel (1867 és 1887) forrás: derimuzeum.hu

Gróf Vay Dániel 1820-ban született Felsővadászon. Anyja Kazinczy Zsófia, apja pedig az a gróf Vay Ábrahám volt, aki az 1825-1827-es rendi országgyűlésen Széchenyi István után másodikként ajánlotta fel vagyona egy részét a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására. ^[1]Ebből is jól érzékelhető, hogy az ifjú Vay-gróf reformszellemiséget örökölt szüleitől, s így a későbbiekben nem lehetett kétséges, hogy politikai pályáját – amelyre származása szinte predesztinálta – a ’30-as évek elejétől formálódó liberális ellenzék táborában indítsa el.

Vay Dániel a politikai élet formálására az 1843-1844-es országgyűlésen kapott lehetőséget, azonban nem a felsőtáblán kezdte tevékenységét, hanem az alsótáblán Bánffy Pál báró távollévő főrend követeként. (Az elkötelezett ellenzéki Vay döntésében valószínűleg közrejátszott, hogy tagja lehetett az országgyűlési ifjak csoportjának.)

Már a diéta elején nyilvánvalóvá vált, hogy az ifjú gróf kiváló szónoki képességekkel rendelkezik. Ez az adottsága, valamint főnemesi mivoltából származó tekintélye vezető szerepbe juttatta az országgyűlési ifjak körében. Bizonyítja ezt, hogy amikor 1843. szeptember 2-án – a betegsége miatt a politikai élettől már visszavonult – Wesselényi Pozsonyba látogatott, Vay volt az, aki az ifjak nevében nagy hatású beszédet tartott az ellenzék egykori vezérének tiszteletére.

Mégis hogyan lehetséges az, hogy egy sikeres főnemesi karriert megsemmisítsen, s egy olyan számottevő politikai erőt, mint a liberális ellenzék, válságos szituációba sodorjon egy – a mai ember szemében apróságnak tűnő – affér: a párbajtól való visszalépés? E kérdés megválaszolásához magával a párbaj jelenségével kell foglalkoznunk. Abban a pillanatban ugyanis, amikor Vay Dániel elfogadta Waldstein gróf kihívását, olyan társadalmi elvárásrendszerek léptek működésbe, amelyek ma már ismeretlenek, de a reformkornak még szerves részét képezték, s – a reformkorra jellemző módon – igen jelentős hatást gyakoroltak magára a politikai életre is.

A történtekről többen is írtak: Andrew J. Blackwel, az angol kormány ügynöke, Waldstein közeli ismerőse; Clair Vilmos ,^[2] aki egy későbbi generáció tagja volt, és ő már nem a kortársak szemével látta az eseményeket. A harmadik személy, aki írt erről az eseményről Kászonyi Dániel, aki személyesen is ismerte Vay Dánielt. Ez a történet akkora botrányt keltett és olyan mély hatást gyakorolt a közvéleményre, hogy Jókai Mór is feldolgozta Kárpáthy Zoltán című regényében.

Kászonyi így mutatja be gr. Vay Dánielt: „A főrendi tábla fiatal ellenzéki tagjai sorában gr. Vay Dániel volt az egyik legtehetségesebb. Általában olyannak tartották őt, mint aki Kossuthot, halála esetén, pótolni tudná, az egyetlennek, aki képes volna Kossuth helyét betölteni. Vay bizalmas viszonyban volt Kossuthtal, és az ő gondolatait visszhangozta a főrendi táblán. Waldstein azt kapta föladatul, hogy e két embert állítsa félre az útból”. ^[3]Vay Dániel párbaj-kihívásainak esetében tehát a politikai párbaj (vagyis politikai nézeteltérésekből eredő párbaj) azon formájával találkozunk, amelynek célja a politikai ellenfél fizikai megsemmisítése. Ez a módszer a reformkor szülötte, s kizárólag a kormányzat alkalmazta.

gróf Vay Dániel ^[4] (a felvétel a debreceni Déri Múzeum tulajdona)

Vay Dániel korának emblematikus figurája volt Kászonyi szerint. Életében az ominózus párbaj-affér volt a legmeghatározóbb jelenség. A tehetséges ellenzéki szónokból egy csapásra kitaszított lett. Még szűkebb társadalmi-politikai közössége, az ellenzék sem védte meg. Az ellenzék, amelyben oly sokáig pozícionálta magát, s amelyért annyi odaadással viseltetett. A hangsúly a társadalom íratlan szabályrendszerén volt. Ez minden másnál fontosabb volt, még annál is, hogy az ellenzék megtartsa egy nagy jövő előtt álló tagját. Ezt a Vay-gróf is tisztán látta.^[5]

A pozsonyi országgyűlést otthagyva élete hátralevő részét – a fővárosi nyüzsgő közélethez viszonyítva – névtelenségben élte. Mint Szabolcs vármegye főispánja, 1865-1867 között részt vett a politikai életben, de működésében ekkor már nyoma sem volt fiatalkori önmagának, a tevékenységét rögzítő iratokból egy egyszerű hivatalnok volt. ^[6]Utolsó éveit Debrecenben töltötte, ahol 1893-ban hunyt el.

Vay Dániel erkölcsi bukása önmagában véve még korlátozódhatott volna a saját magánszférájának keretein belülre.

Azzal azonban, hogy a párbaj terén - az elit sajátos konfliktusmegoldó módszerének rendszerében - vallott morális kudarcot, a közvélemény előtt a csoportját, vagyis az ellenzéket is válságba juttatta. Vay Dániel politikai bukását tulajdonképpen ez okozta.

[1] Szinnyey József: Magyar írók élete és munkái, XIV. köt. Budapest, 1914. 1007.

[2] Clair Vilmos: Magyar párbajok.  Magyar párbaj. Osiris, Budapest, 2002. 236

[3] HARASZTY-TAYLOR Éva: Andrew J. Blackwell magyarországi küldetései (1843-1851.)  [a továbbiakban Blackwell]. Európa, Budapest, 1989. 350.

[4] gróf Vay Dániel, Déri Múzeum Debrecen Online: http://gondy-egey.derimuzeum.hu/archivum/search-Vay%20d%C3%A1niel

[5] Kászonyi Dániel: Magyarhon négy korszaka. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest., 1997.

[6] Gróf Vay Dániel főispáni működésére vonatkozó iratok a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárban vannak.