A kályhaépítés nem csak munkája, hanem szenvedélye, élete is - beszélgetés a panyolai Kályhás Bandival

Akik ismerik lelkiismeretes munkáját nem gondolnák, hogy a panyolai Kályhás Bandi, polgári nevén Bodó András nem az anyatejjel vette magához a cserépkályha készítésének fortélyait.

fotók: Koncsef Ivanov Dávid

Bandi iskolái után földmérőként kezdte a nagybetűs életet, majd térképészként dolgozott a fővárosban. Egy idő után számot vetett az élete alakulásában, és nem tetszett az a jövő, amit maga előtt látott. Életéről, a kályhák építésének szeretetéről Bandit kérdeztük:

Térképészként dogozott a fővárosban

15 évig dolgoztam Budapesten egy térinformatikai cégnél, mint légitérképész, repülni nem repültem, az adatokat dolgoztam fel. Maga a légitérképészet egy igen komplex és bonyolult szakma, évekbe telik amíg átlátja az egészet az ember. Viszonylag kevesen voltunk, 10 ember volt felelős a termelésért. Mindenki csinált mindent, én legfőképpen a „színkiegyenlítésért” voltam felelős, ami azt jelenti, hogy egy nagyobb projekt esetében akár 1-2 hónap is eltelik az első és az utolsó képkocka között. Ezt kellett észrevétlenné tennem a végső légitérképen. Szerettem amit csináltam egész Magyarország a fejemben van „fentről” meg Európa jó néhány országa, városa.

Valahogy egyszerre mindenből elegem lett, a városi létből, az alkalmazotti létből, a virtuális világból. Ültem a  kanapén és azon lamentáltam, hogy akkor most, ennyi az élet 54 m2, és kész. Lehetne ezt élet közepi válságnak is nevezni, de nem erről van szó. Sokat gondolkodtam ez időben, hogy életem folyamán mikor voltam boldog, és mindig arra jutottam, hogy kint a szőlőben, meg a kertben gyermekkoromban Szabolcsbákán, és mikor Nyíregyházán földmérő voltam és jártam a határt.

Esztergomban tanulta ki a kályhás szakmát

Erős késztetést éreztem arra, hogy a két kezemmel csináljak valamit, ami nekem és másoknak is örömet okoz. Teljesen véletlenül szembe jött velem egy esztergomi kályhás képzés, gondoltam, na ez igen, ez boldoggá tesz engem is, meg azt is akinek készítem, hiszen ha valaki nekidől egy jó meleg kályhának az biztosan jó szívvel fog gondolni a készítőjére. Az otthon melege alapvető szükséglet.

Először arra gondoltam, valahol Pest megyében telepedek le, de megijedtem attól, ha mégsem úgy alakulnak a dolgok, még képes leszek bejárni Budapestre dolgozni, na azt azért nem. Innen jött az ötlet, mi lenne ha vissza költöznék a megyémbe, falusi gyerek vagyok, nagyon nem volt mitől megijedni, tudom mire vállalkozom.

Turistaként szerette meg a Felső-Tiszát

Sok éve jártam rendszeresen a feleségemmel, barátaimmal, a Felső-Tiszán vízi túrázni kenuval, nagyon szeretem a folyókat, különösképp a Tiszát. Így esett a választás Panyolára, itt aztán van folyó bőven Tisza, Szamos, Túr. Meg azt is gondoltam még, ha valamit keresek, amit még életnek lehet nevezni, azt itt találom meg Szatmárban. Furcsán hangzik, de Szicíliában éreztem hasonlót egész Európában, még Szabolcstól is különbözik.

A kályhás mesterség tökéletes választás volt. Általában egyedül szeretek dolgozni, egy kályha megépítése nálam 2-3 hetet vesz igénybe, ezalatt az ember a család részévé válik, főleg ha messzire kell menni és ott is lakom. Együtt étkezünk, este a gazdával megiszunk egy sört, vagy pálinkát. Az első napokban csak az időjárás, a napi gondok kerülnek szóba, később már azt is tudom, hogy miért hülye a sógor, milyen a viszony az anyóssal, a gyerekek meg minden, délután rácsodálkoznak, hogy megint nagyobb lett a kályha. Építés közben soha nem hallgatok zenét, vagy rádiót, csak a kályha, meditatív munka, tökéletesnek kell lennie, ha csak egyetlen csempe ferde, azt fogod nézni 20 évig, és bosszantani fog, ilyen az emberi szem, azonnal meglátja az egyetlen különbözőt.

Nem az embernek építi a kályhát, hanem a helynek

Egyszerre nehéz és nagyon precíz munka, egy kályha 1-2,5 tonna. Soha nem az embernek építem a kályhát, hanem a helynek.  Az ember elköltözik, meghal, a kályha viszont ott marad. Amit a legjobban szeretek, hogy minden „sárból” van, a csempe, a tégla, a cserép. Nincs hulladék, nem kell este a megmaradt agyagot kiönteni, bármikor újra felhasználható, a cserép amit beleraksz a kályhába már legalább 100 évet szolgált valamelyik tetőn, értékmentés és teremtés egyszerre. Ez teszi boldoggá az embert. A legnagyobb magyar kályhás Bólyai Farkas volt, 120 féle kályhát készített. A 90-es években még Erdélyben volt működő Bólyai kályha, képzeld csak el... A fia mondta azt, amikor megalkotta a Bólyai  geometriát, hogy „a semmiből egy új világot teremtettem”. Ez gyakran eszembe jut építés közben.

A mai napig meg lehet egy kályhát építeni egyetlen kőműves kalapáccsal, meg egy fogóval. A legszebb, amikor mutatnak egy halomba rakott csempét, hogy ez egy kályha, már 25 éve itt van, de a dédnagypapa vette még anno 1920-ban, szeretnénk az emléke miatt felépíttetni. Hozzálátsz, közben azon gondolkodsz, vajon a csempe készítők mit gondoltak, meddig marad meg? Mikor kész, mindenki boldog, ott van a dédnagyapa a kályhában, minden nap.

Egészében tudom csak látni a világot, a fákat, a folyókat, réteket, erdőket, a lepkéktől az emberig, a kályhaépítés is ennek a része. Azt hiszem, most a helyemre kerültem a világban.