Időutazás a vámosatyai várban /novella részlet/

Szász Kristóf Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégium 11 D. osztályos tanulója vagyok. Iskolai szünetekben gyakran meglátogatom nagyszüleimet Vámosatyában.

Egy alkalommal kibicikliztünk a Büdy várromhoz, ahol az egykori vár régészeti feltárását végezték.Érdekelt minden információ, amit ott megtudtam a Büdy várról és Vámosatya történelmi múltjáról. Örültem, hogy még aznap egy értékes olvasmányt kaptam ajándékba papától, Vámosatya 2 kötetes monográfiáját.

Érdekelt a vár története, nem volt kétségem afelől, hogy várjam az éjszakát, hogy álmaimban visszamehessek a Büdy várhoz, ahová a hologramom meg is érkezett a Vámosatya és Gelénes közötti mezőre.

A sci-fi irodalomban felmerülő ellentmondásokra a tudomány még nem tud választ adni, de a szépirodalmi művek egy részében az utazónak csupán a kivetített hologramja jelenik meg a múltban, így az utazó testileg beavatkozni nem tud az ottani eseményekbe.

Az órám évszámmutatója 1554-et mutatott és én a várpalota első emeletén álltam, szemben az idősebbik Büdy Mihállyal. A fogadóterem ajtaja előtt állt és egy magasrangú vendég fogadására készülődött, mert teljes főúri pompájában láthattam. Vörös brokátból készült köntösét aranyozott öv fogta össze, az öv réz csatján nagy sötétzöld csiszolt smaragd, aranyozott keretbe foglalva. Mentéje fekete brokát, fehér báránybőr béléssel, a nyakán aranyozott lánccal összefogva, aminek a csatján piros rubintkő díszített.

A mente és a köntös aranyozott gombokkal záródott. Jobb kezében a róka prémből készült fövegét tartotta, amit két, arany címerbe tűzött rövid, fehér kócsagtoll díszített. Bal kezét kardja markolatán tartotta, amely fekete bőrrel bevont, réz lemezekkel díszített hüvelyben nyugodott és a széles aranyozott övre rézcsatokkal volt felcsatolva. A főúr a felső ruházatához egyáltalán nem illő sötétzöld dísztelen posztónadrágot viselt, lábai sárga puha csizmába voltak bújtatva, láthatóan a kényelemre többet adott, mint a pompára. Az öltözete után vettem szemügyre az öregedő arcot, ami borotvált volt, csak kétoldalt lógott le hosszú, őszülő bajusza.

- Hozzátok a lovamat! – kiáltotta.

Egy lovász fiú azonnal elővezette az istállóból a már felnyergelt almásderes hátaslovat. A nyereg egyszerű volt, valószínűleg nem a dísz, hanem ebben is a kényelmes lovaglás volt a fő szempont. Az úr, idős kora ellenére fürgén ugrott a nyeregbe és ellovagolt a kaszonyi hegy irányába, a Munkácsra vezető földúton. Négy lovaskatonája a falakon kívül csatlakozott hozzá és hűségesen követték urukat.

Én nem láthattam, hogy hova, vagy ki elé megy Büdy Mihály beregi főispán, mert a hologram létem nem tette lehetővé a lóháton való utazást, no meg furcsa is lett volna, ha egy ló felnyergelve magától elindul Munkács felé.

Felszaladtam a kút melletti csigalépcsőn a felső emeletre, ahol az őrség szobájából egy deszkából készült létra vezetett a tetőből kiemelkedő őrtoronyba, ahonnan az őrség egyik tagjának mindig a környéket kellett fürkésznie. Felkapaszkodtam az őr mellé, akinek hosszú lándzsája a torony falának volt támasztva. Ruházata fekete csizma, fekete posztó nadrág, hosszú, lábszárközépig érő kék kaftán, amit sárga brokát öv fogott össze. Fején egyszerű búzavirág kék posztó föveg, rajta elől rövid, fehér kócsagtollal. Úgy tűnt, ez a toll egyfajta hovatartozást jelentett, mert Büdy Mihály kalpagján, meg a kísérete mind a négy tagjának fövegét ugyanilyen fehér kócsagtoll díszítette. Mivel reggel volt, kérges tenyerét a szeme fölé tartva figyelte urának és társainak haladását Barabás felé.

A földszinten lévő konyhából gőz áramlott ki, jelezve, hogy készül az ebéd, mégpedig ünnepi ebéd a vendég tiszteletére, akinek a kiléte egyelőre rejtély volt. Hamarosan feltűnt egy hintó, amit szintén négy lovas kísért. Amint közelebb ért, látni lehetett a benne ülő uraságot is, akit Büdy Mihály nagy tisztelettel köszöntött. Kávássy Kristóf, főméltóságú úr, Perényi Péter erdélyi vajda tiszttartója, huszti várkapitány, a sóvidék ispánja ült a hintóban.

Ahogy közeledni látta az urat és vendégét, az őr megkongatta a torony közepén, a gerendára erősített kis harangot. Félreugrottam, mert az őrség parancsnoka, egy sárgarézzel díszített markolatú szablyát viselő tiszt robogott fel a lépcsőn. El is feledkeztem róla, hogy ő engem nem lát, tehát félre sem tud lökni. Azért félre húzódtam, helyet adva a strázsamesternek.

A várpalotába érve leültek az emeleti ebédlőben a hosszú asztalhoz. Egy szolga bort hozott és ezüst kupákba töltötte. Kávássy Kristóf a hosszú út után jókedvűen poharazgatta a savanykás kaszonyi bort. Beszélgettek, majd az asztalhoz intették a kíséretük rangosabb tagjait is. A katonák a konyha melletti étkezőben fogyasztották el az ebédjüket. Kíváncsian figyeltem, hogy milyen ételsort főzött és sütött a magas rangú vendég tiszteletére Büdy Mihály beregi főispán szakácsa.

Mama reggelijének illatára értem haza Vámosatyára a nagyszüleimnél. Az ajtó nyitva volt, mama és papa az étkezőben tartózkodott, ahol érkezésemre a reggeli elfogyasztására terített asztal várt.

Vámosatyába mindig vágyakozással megyek, mert tudom és érzem, hogy nagyszüleimtől sok-sok szeretetet kapok. Ezzel véget is ért az időutazásom a vámosatyai Büdy-várban.

Nyíregyháza, 2023. március 07.

Szász Kristóf 11.D. osztályos tanuló

Nyíregyházi SZC Széchenyi István

Technikum és Kollégium