Embernek lenni
- Írta: Ősz László
- Közzétéve Olvasói történetek
A napokban felmerült bennem a kérdés, mivel is különbözünk egyáltalán az állatoktól?
Hiszen rengetegszer ugyan úgy csakis a puszta ösztöneink irányítanak, és csak ezeket burkoljuk a társadalmi nyomás és megfelelési kényszer hatására egy szép, de elég gyakori külső köpenybe. Ezzel mindenkinek könnyebben érezheti tartozik valahova.
Ahogy esszük életünk kenyerét, a kinőt ruháinkat ugyan úgy váltjuk, mint a közösséghez tartozás megkönnyítése érdekében felvett öltözékünk. Amint új környezeti hatás ér annak megfelelően hamar megváltozhatunk, vagyis inkább beolvadunk, de ez nagyrészt csak kívülről igaz.
Belsőnk a gyermeki eszünk első érdekes gondolatainktól kezdve utolsó pislantásunkig munkálkodik bennünk, függetlenül a kifelé irányuló megnyilatkozásainktól. Mondhatni egész életünkben egy szép zakóba öltözött ösztönlények vagyunk. Reménykedek benne ez nem teljesen igaz, hiszen mindenkinek megvan még az az egyedi csipkés virágokkal teli ruhája a sablon zakó alatt.
És ugyan így megvan mindenkinek lelke belső gyémántjának csillámló fénye, amelyet csak a közöséghez tartozás sötét egysége takar. És szerintem ez az egyediség tesz minket különlegesebbé akármilyen más előlénytől.
A nyitó kérdés teljes körű megválaszolásához nem tartom magam még elég tájékozottnak és érettnek. A kérdést magának viszont mindenki nyugodtan felteheti, és hamar megtalálhatja rá a választ:
Mivel vagyok én több, mint a környezetem, miért értékes az én belső énem?
