A mi hősünk 2.rész
- Írta: Földi Erika
- Közzétéve Olvasói történetek
Miért is nevezzük hősnek? Nos azért, mert 20 évesen, az addig felépített sport eredményei egyszerre vált a múlté. Tervek váltak foszlánnyá, elszállott mint egy felhő az égen. Nem így tervezte a felnőtté válást nagyon nem így! A baleset mindent átírt! De hála Istennek ÉLETBEN maradt!!!
45 nap kórházban töltött idő alatt volt számos műtéti beavatkozás, fájdalom, küzdelem, lemondás, edzés, amit csak a puha ágy korlátjai között tudott végezni, de a pozitív hozzáállása a sport múltja, a Szerelme, Szülei, Nővére, rokonok, barátok és nem utolsó sorban a kollégái mindennapos látogatás volt az a támogató erő, amiből Ő mindennap erőt merített és segítette, hogy nem esett depresszióba és kitartott. Sőt még ő öntött lelket mindenkibe.
Az élni akarás az állapota elfogadása segített neki az előre lépéshez. Igen volt naná! hogyne lett volna honvágya a sok száz kilométerre lévő otthonához. A jó erőnlét, a sok gyakorlás a szépen gyógyuló seb lehetővé tette, hogy korán elhagyhatta a kórházat!
Otthon feltöltődött energiával szerettei körében. Látogatták rokonok, barátok, elvitték oda, ahova szeretett volna eljutni a szabadságidő alatt. Az edzést nem hanyagolta el volt, hogy a barátnőjéhez is a lift nélküli lakásban a harmadik emeletig egy lábbal ugrált fel.
2024.04.08-án be feküdt Budakeszi Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe, ahol gyönyörű barátságos környezet fogadta. Ahol napi szinten több órás kitartó edzése volt a legtöbb medencében. Jó pontot jelentett, hogy gyerek korában megtanult úszni így a kórházban tartózkodási ideje rövidebb ideig tartott.
04.10-én előre egyeztetett időpontban találkozott Herváth Attilával egy sorstárssal, aki szintén a jobb lábát vesztette el egy siklóernyőjével nem várt légáramlat miatt 40 métert zuhant. Ez a találkozó még jobban erősítette abban, hogy van élet a baleset után is. Új lehetőségek várják csak továbbra is a szuper kitartása kellett hozzá. 04.18-án meg kapta a méretre készített művégtagot, amit az első próba alatt úgy ment benne, mint aki mindig is viselt ilyet és az orvosait is meglepte.
Edzett gyakorolt és szuper jól tudott menni az új végtaggal így a Rehabilitációs intézetet elhagyhatta május 24-én.