Rádió és mozi anno az Erdőháton
- Írta: Borbély Balázs
- Közzétéve Olvasói történetek
Dologidő volt, minden férfiember kint dolgozott a földeken, minden kézre szükség volt. Mindenkiére? Várjunk csak! A Kisvégen az egyik elvetemült fiatalember nem átallott egyszerű parasztfiú létére továbbtanulni, főiskolára járt.
Az ötvenes években ez nem nagyon volt megszokott a térképnek azon a szegletén, az Erdőháton. Ez az „elvetemült” fiú tanult és nem elég, hogy az idő eltöltésének ezt a nem megszokott formáját választotta, hanem közben ráadásul rádiót hallgatott. A rádióban magyar nóta szólt, jó ebédhez szólt a nóta. Figyelmes lett erre a diák keresztapja, aki már rég megette a kenyere javát, bizonyára bejárta Boszniát és Hercegovinát is, tán még a muszkák ellen is hadakozott. El sem tudta képzelni, hogy milyen alkalom van, mivégre szól a zene, mit ünnepelnek. A rádiót ugyanis nem ismerte, még csak nem is hallott róla. Szólt is a keresztfiának:
-Mit ünnepeltek hé? Ha apád megtudja, hogy fényes nappal felhíjtad a cigánybandát, kutya világ lesz! Ki hallott még ilyet, hogy napközben, dologidőben mulatozás van!?
-Keresztapám! A rádióból szól a muzsika, nincs itt cigány, jöjjön át nézze meg!
Az öreg átbotorkált, nézi-nézi a fadobozt, vakarja a fejét.
-Ezt nem hiszem! Hogy a brantba fér bele ebbe a kicsi ládába egy zenekar?
Van aki a mai napig kételkedik az űrhajóban, Holdra szállásban. Akkor miért lenne kötelező hinni a rádióban? A mozi már komolyabb hatással bírt, a filmek varázsa kinyitotta a fantázia kapuit. Még a Csaholci-tanyának is volt mozija, igaz, valószínűleg nem multiplex. De volt.
Valamikor kicsiny falunkban minden hétfő este működött a mozi. A háború után gyakran vetítettek szovjet filmeket a „nagy honvédő háborúról”. Így történt egy szép májusi estén is, amikor a falu apraja-nagyja a moziban ült. A filmvásznon süvített a szél, hólepte tájon ölik egymást Szásáék és Jürgenék. Tombol az orosz tél a filmben, olyan hideg van, hogy szinte megfagy a hang. Erre megszólal az egyik öreg atyafi a nézőtéren jó hangosan:
-Emberek ide jöttünk hótt nyakócon, hogy megyünk haza ebben a nagy hidegben?
El is gondolkoztak ezen a problémán jó néhányan a mozi nézői között. Ott lehetett az egyik oroszi asszonyság is, aki meg a „Jön!” című filmet akarta mindenáron megnézni. A filmek előtt volt mindig egy kis beharangozó, az előkészületben lévő új filmeknek csinálva reklámot. Jön! Jön! Jön! Új magyar film!
-Hajjátok a következő filmet is meg kéne nézni, aminek az a címe, hogy Jön!
A Jön című filmet soha nem adták le a moziban a kultúrházban, a Staudinger család egykori kastélyában. Mindenesetre máig emlékszem a hétfő esti mozi hangulatára, a gyenge minőségű hangra, amely olykor szinte „hallhatatlan” volt. Igaz Pista bácsi fent a vetítőfülkében, a közönség meg odalent. Aztán amikor „megserdültünk”, mi is fel-fellépegettünk azon a legendás vaslépcsőn a vetítő fülkébe, de akkor már más funkciója volt a fülkének.
Mára eltűntek a falusi mozik, már a kisebb városokban is egyre inkább kuriózummá váltak, ha még egyáltalán működnek. A falusi mozik ugyanúgy elmúltak, mint a hétfői televíziós adásszünetek.
Borbély Balázs
